Törökország hosszas vonakodás után, mindenekelőtt a véres suruci merénylet hatására, július 24-én légicsapásokat indított az Iszlám Állam szíriai állásai ellen.

Megérkeztek az első amerikai drónok (pilóta nélküli repülőgépek) és harci repülőgépek Törökországba, a szíriai határhoz közel fekvő incirliki légi támaszpontra, és hamarosan nagyszabású hadművelet indul az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen – közölte szerdán a török külügyminiszter.

Törökország hosszas vonakodás után, mindenekelőtt a véres suruci merénylet hatására, július 24-én légicsapásokat indított az Iszlám Állam szíriai állásai ellen, és beleegyezett, hogy amerikai harci gépek használhassák az incirliki légi támaszpontot. Ezzel Törökország mint frontállam nagyobb szerepet vállalt a dzsihadista terrorszervezet elleni harcra létrejött, Washington vezette koalícióban.

Amerikai tisztségviselők közlése szerint az elmúlt hét végén megkezdődtek a Törökországból kiinduló első drónbevetések, és a hadsereg azt tervezi, hogy pilóták vezette harci gépek is csatlakoznak a hadművelethez. Hozzátették, hogy eddig egyetlen drón sem hajtott végre légicsapást, de hamarosan megkezdhetik ezeket.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4447208

Jelenleg az oldalon

8
Online