A pénzügyi szektor megingatásától tartanak a lengyelországi bankok képviselői azt követően, hogy a lengyel parlament alsóháza szerda este elfogadta a frankhiteleseket támogató törvényt; a lengyel pénzügyi felügyelet (KNF) szerint a törvény a bankok eddigi hozzáállásának következménye.

Az alsóházban megszavazott jogszabály lehetővé teszi, hogy a feltételeknek megfelelő adósok a frankhiteleket az átváltás napján érvényes árfolyamon váltsák át zloty alapú hitelekre. Ezt követően kiszámítják, hogy mekkora lett volna a tartozás összege, ha a hitelt zlotyban vették volna fel, és a különbség kilencven százalékát törlik.

A törvény nem vonatkozik az összes devizahitelesre. A jogszabály hatályba lépését követő első évben az átváltásért azok folyamodhatnak, akiknek a hitelfedezet-aránya (loan to value, LtV) 120 százaléknál magasabb. A következő években ez az arány csökkenni fog, egészen a 80 százalékig.

Csak azok élhetnek a kedvezménnyel, akik egy ingatlannal - 100 négyzetméternél kisebb lakással, illetve 150 négyzetméternél kisebb családi házzal - rendelkeznek. A korlátozás nem vonatkozik a három- vagy többgyermekes szülőkre.

Az eredeti törvényjavaslat csak ennél kisebb területű ingatlanokkal rendelkezőknek ítélte volna oda a támogatást, a zlotyban és a frankban felvett hitel közötti különbségnek pedig csak a felét törölték volna. A törvénynek ez a változata, amely alapján kevesebben élhettek volna az átváltás lehetőségével, a bankoknak 9-9,5 milliárd zloty (2,16-2,28 milliárd euró) terhet jelentett volna.

A Rzeczpospolita napilap csütörtökön a Trigon brókerház elemzőinek véleményét közölte, miszerint a bankok hároméves költsége az elfogadott változat szerint ennél sokkal többet, 19 milliárd zlotyt (4,55 milliárd euró) tehet ki.

A lapnak Krzysztof Pietraszkiewicz, a lengyel bankszövetség elnöke (ZBP) elmondta: a szejmben elfogadott törvény előzetes értékelése azt mutatja, „a frankhiteleseket jelentős előnyben részesítik a többi ügyféllel szemben”, ami az egész szektort megterhelheti. Ennek következtében „korlátozódhat a lengyel gazdaság finanszírozása a bankok részéről”, és „csökkenhet a szektor stabilitása”. Pietraszkiewicz szerint a ZBP jövő héten fogalmazza meg végleges álláspontját az ügyben.

A KNF nevében a Rzeczpospolitának Lukasz Dajnowicz szóvivő nyilatkozott. Bevallotta, hogy a szejm által elfogadott törvény „jelentős” eltéréseket tartalmaz az eredeti törvényjavaslathoz képest, ennek következményeit még „pontosan ki kell számolni”. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a törvényt azért dolgozták ki, mert a bankok részéről az év elején „elmaradt az új helyzetre való megfelelő reakció”, nem oldották meg önként a frankhitelesek problémáját.

A törvény elfogadását korábban a lengyel jegybank is ellenezte. A múlt héten közzétett júliusi pénzügyi stabilitási jelentése szerint a lengyeleknek nyújtott frankhitelek a magyarországiaktól eltérően nem veszélyeztetik a lengyel bankrendszer stabilitását, ezért nincs arra szükség, hogy törvény írja elő kedvezményes átváltásukat zloty-alapú hitelre.

A törvényt még a parlament felsőházának, a szenátusnak, valamint a lengyel elnöknek is jóvá kell hagynia.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3746511

Jelenleg az oldalon

11
Online