Tovább gyengült csütörtökön a kínai nemzeti valuta, miután a kínai jegybank - az árfolyam-megállapítás kedden bevezetett új rendje alapján - az előző naphoz képest 1,11 százalékkal csökkentette a referencia árfolyamot.

Ennek megfelelően egy amerikai dollárért 6,4010 jüant kellett adni a kereskedés kezdetekor, vagyis a kínai valuta az elmúlt három napban 4,66 százalékkal gyengült a dollárhoz képest.

Mindez jelentős hatással volt elsősorban Ázsia pénzügyi piacaira.

A központi bank kedden meglepetésszerűen csaknem 2 százalékkal leértékelte a kínai fizetőeszközt, amit szerdán további 1,6 százalékos árfolyamesés követett.

A Kínai Népi Bank (PBoC) legfrissebb közlése szerint a csütörtöki árfolyam-korrekcióval a piaci helyzethez igazodást szolgáló, s ezért szükségesnek tartott beavatkozást gyakorlatilag befejezettnek tekintik.

A bank közleményeiben azt hangsúlyozta, hogy egyszeri, a piachoz alkalmazkodó technikai beavatkozásról volt, illetve van szó. Külföldi szakértők, köztük a Nemzetközi Valutaalap (IMF) illetékesei szintén igyekeztek cáfolni, hogy Peking "árfolyamháborúba" kezdett volna.

A kínai jegybank szerint a jüan erőteljes felértékelődése, illetve ennek az exportra gyakorolt negatív hatása miatt kellett módosítania a középárfolyam-megállapítás eddigi rendszerén. Emlékeztettek rá, hogy júliusban a kínai export 8 százalékkal visszaesett, miközben a jüan középárfolyama fokozatosan eltért a piaci árfolyamtól.

Keddtől tehát - a nemzetközi devizapiacot érintő reformlépésként emlegetett döntés értelmében - a jüan középárfolyamának megállapításakor több szerep jut a pénzpiacokon folyó tényleges mozgásoknak. Ami azt jelenti, hogy folyamatosan figyelembe veszik a bankközi napi záró devizaárfolyamot, a piaci kereslet és kínálat alakulását és más főbb valuták ármozgását.

A PBoC azt hangoztatta, nem engedi meg a jüan "szabadesését", s elegendő eszköz áll a rendelkezésükre a piac stabilitásának megtartásához.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3707163

Jelenleg az oldalon

10
Online