Átfogó akciótervet állított össze Kína a klímaváltozás elleni harc 2011-2015 közti időszakára. Az ország célja az energiafogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, valamint a nem-szénalapú energiafelhasználás arányának növelése.

Tizenegy fő területet foglal magában a klímaváltozás elleni hivatalos kínai akcióterv - áll a kormány által kedden nyilvánosságra hozott, 2011-2015 közti időszakra vonatkozó fehér könyvben. Az államtanács információs hivatala által kiadott dokumentum alapján a következő öt év során céljai elérésére Kína a jogi rendszert és a stratégiai tervezést erősíti majd, felgyorsítja a gazdaság átalakítását, fokozza a körforgásos gazdaság fejlesztését, optimalizálja az energiamixet és tovább növeli a zöld energiákba való befektetések volumenét.

Folytatódnak és kibővülnek az energiatakarékossági és az alacsony kibocsátású kísérleti projektek, s a tervek közt egy kibocsátás-kereskedelmi rendszer felállítása, valamint a szén-dioxid-elnyelő és -tároló kapacitások bővítése is szerepel. "Eddig a központi akciók elsősorban az ipari vállalatokra koncentráltak, most a termelőipar és a fogyasztók kibocsátás-csökkentése a cél. Ezen túl olyan politikákra van szükség, amely a kis- és közepes vállalatokat is az alacsony-kibocsátású gazdaság részévé teszik" - mondta Kang Jen-ping (Kang Yanbing), a fehér könyv egyik szerzője a kínai központi televíziónak, a CCTV-nek.

A kelet-ázsiai ország célja, hogy a GDP egy egységére jutó szén-dioxid-kibocsátást az évtized közepéig a 2010-es értékhez képest 17 százalékkal, a gazdasági teljesítmény egységére jutó energiafogyasztását pedig 16 százalékkal csökkentse. Ezen túl a nem-szénalapú energiafelhasználás arányát a jelenlegi 8,6-ről 11,4 százalékra kívánják növelni az összes energiafelhasználáson belül.

A fehér könyv az elmúlt ötéves terv során elért eredményekről is megemlékezik. A központi statisztikák szerint 2010-re a 2005-ös szinthez képest 19 százalékkal sikerült visszaszorítani a GDP egységére jutó energiafelhasználást, a szén-dioxid-kibocsátás pedig 1,5 milliárd tonnával csökkent. Peking a jövő héten kezdődő ENSZ klímváltozási konferencia előttre időzítette a fehér könyv nyilvánosságra hozatalát.

A dél-afrikai Durban városában november 28. és december 9. közt megtartott tanácskozás kapcsán Kína átfogó és aktív nemzetközi együttműködést sürget, amit a gazdasági válság sem szoríthat háttérbe. "A klímaváltozás kezelése hosszú távú feladat, míg a pénzügyi nehézségek csak átmenetiek" - fogalmazott Hszie Csen-hua (Xie Zhenhua), a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság elnökhelyettese.

A fehér könyv angol nyelvű szövege elérhető az alábbi linken: Kattintson ide...

Forrás: tisztajovo.hu

Kapcsolódó bejegyzésünk itt olvasható: Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 061 169 megtekintés

Videó: 48 280 717 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6918804

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh