Az orosz légicsapások Szíriában három-négy hónapig fognak tartani és erősödni fognak - mondta pénteken Alekszej Puskov, az orosz parlamenti alsóház (duma) külügyi bizottságának elnöke Párizsban.

"Megvan annak a kockázata, hogy elhúzódik, de Moszkva három-négy hónapos hadműveletről beszél" - fogalmazott a képviselő az Europe1 francia kereskedelmi rádiónak adott interjúban. Arra kérdésre, hogy fokozódni fognak-e a légicsapások, azt válaszolta: "Teljes mértékben".

Puskov szerint az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi koalíció légicsapásai nem voltak elég hatékonyak, ezért új szakaszba kellett lépni az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcban.

"Úgy gondolom, hogy az intenzitás nagyon fontos. Az amerikai koalíció látszólag bombázta az Iszlám Államot egy éven át, de nem volt eredménye. Ha hatékonyabban csináljuk, úgy érzem, hogy az eredmények meg fognak mutatkozni" - hangsúlyozta. "A (nemzetközi koalíció) hadműveletei alig húsz százalékának volt eredménye. Nyolcvan százalékban még csak nem is bombáztak" - tette hozzá.

A külügyi bizottság elnöke visszautasította azokat a nyugati vádakat, miszerint az orosz bombázók elsődlegesen nem az Iszlám Állam állásait támadják.

"Az elsődleges cél az IÁ azon állásai, amelyek a legközelebb vannak Damaszkuszhoz" - hívta fel a figyelmet. A nyugatiak azt állítják, hogy Oroszország az Iszlám Államnak a Szíria keleti részén található állásaitól messze hajtotta végre az első légicsapásokat.

"Végezni kell az Iszlám Állammal, fel kell számolni vagy ártalmatlanítani, és utána meglátjuk, mi lesz Szíriával" - vélte Puskov, aki szerint egy nemzetközi konferencia Bassár al-Aszad szíriai elnök és Irán bevonásával "ésszerű megoldás" lenne.

"Négy éven át az Aszad-kormány kitartott, és jelenleg az egyetlen katonai erő, amely harcol az IÁ ellen. Mi nem hiszünk abban, hogy Aszad az egyetlen felelős" a Szíriában kialakult káoszért és a halálos áldozatokért - jegyezte meg. "A közel-keleti államok és részben a nyugati országok, amelyek támogatták a fegyveres felkelést, is felelősek a helyzetért" - mondta az orosz képviselő.

A washingtoni Fehér Ház véleménye szerint rontott a szíriai helyzeten Oroszország bekapcsolódása a harci műveletekbe.

Josh Earnest szóvivő csütörtöki tájékoztatója szerint súlyos hiba Oroszország képtelensége a célpontok megkülönböztetésére, és Moszkva ennek meg fogja fizetni az árát. Nem zárta ki, hogy ennek „hivatalos diplomáciai következményei” is lesznek.

Egy kérdésre válaszolva a szóvivő nem tudta megerősíteni azokat a híreket, hogy iráni csapatok harcolnak Szíriában. Ha ez igaznak bizonyul, akkor azt illusztrálja, hogy az orosz beavatkozás miatt súlyosbodott a konfliktus – mondta. Azt „nagyon valószínűtlennek” vélte, hogy Oroszország meg tudja semmisíteni az Iszlám Államot, ha támogatja az Aszad-rendszert.

Earnest közölte, hogy megtartották az első, videokonferenciás katonai konzultációt annak érdekében, hogy ne legyen zavar a két ország szíriai hadműveleteiben. Az amerikai és orosz katonai vezetők egy órán át tárgyaltak a kérdésről. Nem zárta ki, hogy rátérnek a szíriai célpontok megvitatására is.

A Pentagon szóvivője szerint a megbeszélés „szívélyes és professzionális” volt. Ezt Moszkva is megerősítette.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 078 405 megtekintés

Videó: 48 307 536 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921572

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh