Újabb globális szerződés készül, de kérdéses, hogy a törekvés sikerrel jár-e. A Wikileaks nyilvánosságra hozta a TPP nevű projekt tervezetét, amelyből kiderül: az internetszolgáltatókat köteleznék arra, hogy azonnal jelentsék a szerzői jogsértéseket, hogy a jogtulajdonosok jogilag felléphessenek az ilyen esetekben. Az egyezmény 12 állam kereskedelmét szabályozná, az országok között van az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Brunei, Chile, Japán, Kanada, Malajzia, Mexikó, Peru, Szingapúr, Új-Zéland és Vietnam.

A TPP-tárgyalások 5 és fél évvel ezelőtt kezdődtek el, majd egy időre megszakadtak, pont az online jogokkal kapcsolatos viták miatt. A teljes szöveget még nem hozták nyilvánosságra, a Wikileaks által megjelentetett rész ugyanakkor már végleges. Várhatók még jogi finomítások, de további egyeztetések már nem lesznek az országok között.

A jogtulajdonosoknak többek között lehetőségük lenne arra, hogy polgári peres eljárásban kártérítést követeljenek. Ehhez azonban minden nemzetnek be kell vezetnie egy értékmérőt, amely egyaránt figyelembe veszi az elmaradt bevételeket és a kalózmásolatok értékét. A per-, illetve ügyvédi költségeket minden esetben azoknak a felhasználóknak kell viselniük, akik a kalózkópiákat letöltötték. A bíróság által megkérdezett szakértők díjainak viszont elviselhetőknek kell lenniük és a kalózmásolatok nagy mennyiségű készítését büntetőjogilag is üldözni kell.

Az aláíró államoknak törvénybe kell iktatniuk, hogy az internetszolgáltatók nem vonhatók felelősségre az ügyfeleik által elkövetett szerzői jogsértésekért. A jogtulajdonosoknak biztosítani kell a szerzői jogsértéseket elkövetők adataihoz való hozzáféréseket. Azt minden ország maga dönti el, hogy a TPP előírásait miként integrálja a jogrendszerébe, és a folyamat nem határidőhöz kötött.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3746505

Jelenleg az oldalon

9
Online