Új tartományt kiáltottak ki a kurd közigazgatási hatóságok az észak-szíriai kurd autonóm térségben, ami az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől nyáron visszafoglalt, a török határon fekvő Tell-Abjadot is magába foglalja – közölte Delil Oszmán, a kurd közigazgatás egy sajtófelelőse szerdán.

Az új közigazgatási területet kantonnak nyilvánították – mondta Oszmán. A szíriai kurdok 2013. novemberében kikiáltott de facto autonóm közigazgatási területén, azaz Kurdisztánban eddig három “kantont” hoztak létre a kurd közigazgatási hatóságok: középen Kobani, nyugaton Efrine és keleten Dzsazíra kantont. A területet nem ismeri el a szíriai kormány.

A szíriai kurdok egyik meghatározó szervezetének, a Demokratikus Unió Pártjának (PYD) honlapja szerint egyelőre még folynak a megbeszélések arról, hogy Tell-Abjadot Kobani kantonhoz csatolják-e.

A várost a szíriai Kurdisztán kormányának fegyveres alakulata, a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia júniusban foglalta vissza az Iszlám Államtól (IÁ). Az YPG katonái a nyár folyamán folyamatos sikereket könyveltek el a dzsihadisták elleni harcban az észak-keleti Rakka tartományban, ahol Tell-Abjad is fekszik.

Szíria északi része 2012 közepe, Bassár el-Aszad elnök csapatainak visszavonulása után került a kurdok fennhatósága alá. A népcsoport, amely a közel-keleti ország lakosságának 15 százalékát teszi ki, sokáig igyekezett kimaradni a 2011-ben kezdődött szíriai konfliktusból, azonban miután az IÁ fegyveresei támadást indítottak az általuk lakott területek ellen, hogy egyebek közt biztosítsák az iraki utánpótlási útvonalakat, a kurd milíciák harcokba bocsátkoztak és elűzték a szélsőségeseket a területek nagy részéről.

A de facto kurd autonóm terület kikiáltása után a PYD közölte, nem az elszakadás a cél, a kurdok egy föderális rendszer kialakítását szeretnének Szíriában.

Forrás: globoport.hu / MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó