A néhány másodperces teszt jól sikerült, ám a teljes rendszer csak évek múlva készül el.

Még január folyamán írtunk arról, hogy az új amerikai vadászgép béna kacsaként állhat majd szolgálatba, hiszen a gépágyú használatához szükséges szoftver még évekig hiányozni fog a listáról, ezzel pedig a bevetésre kerülő első gépeknek a rakétákra kell majd támaszkodniuk. Az első tesztre most sor került, ez pedig sikerrel zárult.

A Lockheed Martin által közzétett rövid videón jól látható, hogy a bal szárnyba beépített négycsöves gépágyú (amely egy 25 milliméteres űrméretű, Gatling rendszerű fegyver) alig néhány másodpercig tüzel, ezt követően pedig a gép folytatja útját. Kattintson ide...

A teszt során nem célpontra lőttek, itt a hangsúly azon volt, hogy maga a gépágyú elsütésre alkalmas legyen és ne okozzon problémákat. Ez nem is következett be, a siker így egyértelmű, ám ehhez rögtön érdemes hozzátenni, hogy a teljes rendszer csak 2017-ben készül majd el, addig hasonló tesztekre kell majd szorítkozniuk.

A kísérletet végrehajtó pilóta elmondása szerint semmilyen problémát vagy rendellenességet nem tapasztalt a repülés során, minden a tervek szerint zajlott le. Az október 30-án végrehajtott teszt részeként a pilótafülke közelében elhelyezett gépágyú egy 30 lövésből álló sorozatot adott le, ezt követte két további, immár 60 lövésből álló sorozat. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a repülési engedély kiadását 13 földi teszt előzte meg, ezek során beigazolódott, hogy nincs akadálya a levegőben való használatnak, a következő lépés pedig a különböző repülési körülmények között végrehajtott és az eltérő konfigurációkra kitérő vizsgálat lesz, amelyhez szintén több alkalom szükséges.

Az F-35A tehát jó úton halad a szolgálatba állítás felé vezető úton, meglátjuk, miként alakul a típus további sorsa.

Forrás: sg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 687 653 megtekintés

Videó: 48 899 879 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7022634

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh