Kína részese a nemzetközi erőfeszítéseknek, amelyek Európa megmentését célozzák, azonban nem áldozhatja fel mintegy 3200 milliárd dolláros devizatartalékát arra, hogy más országokat kihúzzon a bajból - jelentette ki a kínai külügyminisztérium európai ügyekért felelős miniszter-helyettese egy pekingi fórumon.

Helytelen Kínától várni a megoldást, mivel a tartalékok nem erre szolgálnak, azok rendeltetéséről sem a kormányfő, sem a pénzügyminiszter nem dönthet - hangzott el a rendezvényen, ahol a kínai-európai kapcsolatok aktuális irányai voltak terítéken. Fu Jing (Fu Ying) külügyminiszter-helyettes hangsúlyozta, hogy a tartalékok csak körültekintően: biztonságosan és jövedelmezően használhatók fel. Ezek az elvek érvényesek akkor is, amikor Kína európai, amerikai államkötvényeket, vagy a Nemzetközi Valuta Alap kötvényeit vásárolja meg.

Fu asszony ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az európai pénzügyi válság kitörése óta Kína több mint 30 beszerző delegációt indított útnak Európába. Külön is kitért arra, hogy a beruházások gyakorlatát tekintve a kölcsönösségre kell törekedni, a kínai befektetési szándékokat ne politikai nézőpontból kezeljék, s ne bélyegezzék politikai érdekektől vezérelt törekvéseknek. "Kövessük a piacgazdasági elveket" - hangoztatta.

"Sok európai ország fejezte ki megértését és támogatását irányunkban, miközben vannak negatív jelenségek is" - állapította meg Fu, aki szerint a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat kölcsönösen "mérsékelt és pártatlan" elbánás kell, hogy jellemezze. Példaként elhangzott egy kínai befektető nemzetközi visszhangot kiváltó izlandi földvásárlási szándéka is, amely végül a helyi kormány döntése nyomán meghiúsult.

Fu Ying ismételten hangoztatta, hogy Európától őszinte szándékot szeretnének arra vonatkozóan, hogy elháruljon a kínai-európai kapcsolatokat terhelő két legnagyobb akadály. Megismételte: Kína a megértés és a kölcsönös bizalom kifejezéseként piacgazdasági státusának elismerését és a(z 1989 óta érvényben lévő) fegyverembargó feloldását várja partnerétől. Erre szükség van ahhoz, hogy az "üzleti kapcsolatokat" meghaladó magas szintű, stratégiai együttműködés jöjjön létre a felek között - szögezte le Fu.

A kínai gazdasági vezetés rendszeres nyilatkozataiból mindazonáltal egyértelmű az a törekvés, hogy Kína továbbra is részt kíván vállalni legnagyobb piaca, Európa és az euró megmentéséből. Peking azonban garanciát szeretne a kínai befektetésekre. Keresi a biztonságosabb utakat, amelyeket számára nem feltétlenül az államkötvények vásárlása jelent. Helyette csúcstechnológiát vásárolna, beruházna, infrastrukturális létesítményeket, utakat vasutakat építene. Peking álláspontja szerint az Európai Uniót elsősorban az Európai Unió mentheti meg.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3748885

Jelenleg az oldalon

12
Online