Az amerikai cégek ismét felhasználhatják az orosz rakétákat, hogy ezzel élénküljön a verseny.

A Krím-félsziget megszerzését követően az amerikai törvényhozás gyorsan megszavazta az orosz eredetű rakéták felhasználásának teljes tilalmát, amellyel azonban elkapkodták a dolgot, hiszen a saját fejlesztésű utód még mindig nem áll rendelkezésre, ezzel pedig több küldetés is veszélybe került. Most törölték a lépést.

A Kongresszus a napokban fogadta el a 2016-os év első kilenc hónapjára vonatkozó, további költekezést lehetővé tévő törvényt, amelynek értelmében feloldják az eddigi tilalmat. A szöveg megfogalmazása szerint a légierő eredettől függetlenül felhasználhat bármilyen rakétát, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eddig egyedüli versenyzőnek, a SpaceX beszállása után pedig továbbra is elsődleges szállítónak számító United Launch Alliance (ULA) ismét felhasználhatja a rendelkezésére álló RD-180 típusú hajtóműveket.

Erre természetesen elsősorban a katonai jellegű küldetések miatt volt szükség, a Pentagon ezért is jelezte elégedetlenségét a korábbi lépéssel kapcsolatban, hiszen ezen hajtóművek és az Atlas-5 rakéta alkalmazásával lőtték fel a különböző katonai és nemzetbiztonsági célokra szánt műholdakat. A feloldást több szenátor (köztük John McCain) is ellenezte, de ezt végül nem tudták megakadályozni, így a jövőben nemcsak a Lockheed Martin és a Boeing közös vállalkozása, de a többi amerikai vállalat is felhasználhatja majd az orosz hajtóműveket (itt egyébként tavasszal az Orbital ATK is szeretne szerződésekhez jutni a maga RD-181 hajtóműveivel).

A SpaceX eközben saját Falcon 9 rakétájával vesz majd részt a küldetések lebonyolításában, amely nemrég szintén megkapta az engedélyt a katonai célú rakományok célba juttatására - ezzel jelenleg kétszereplős piacról beszélhetünk, amely 2006 óta nem fordult elő. A Kongresszus persze továbbra is szeretné minél hamarabb viszontlátni a teljesen amerikai fejlesztésű utódot, amelyre a 2016-os évben 227 millió dollárt szánnak (annak ellenére, hogy a légierő itt mindössze 84 milliót kért).

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 755 896 megtekintés

Videó: 48 954 565 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7032369

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh