Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága 2013 őszétől Barack Obama elnök tudta nélkül hírszerzési információkat osztott meg Németország, Izrael és Oroszország katonai köreivel, hogy ezzel segítse a szíriai kormányerőknek a szélsőségesek elleni küzdelmét. Legalábbis ezt állítja az amerikai oknyomozó újságírás "atyja" és sztárja, Seymour Hersh, aki korábban szenzációs leleplezéseket közölt például a vietnami háború során My Laiban elkövetett amerikai tömegmészárlásról, vagy az iraki Abu Graíb börtönben az amerikaiak által elkövetett rémségekről, de mostanában számos, kétkedéssel fogadott teóriával állt elő, többek között a szíriai polgárháború ügyében is.

Hersh a London Review of Books című folyóirat legfrissebb számában - az amerikai védelmi minisztérium nevük elhallgatását kérő, magas rangú munkatársaira hivatkozva - azt írja, hogy a vezérkari főnökök testülete, amelyet akkoriban az azóta már távozott Martin Dempsey tábornok vezetett, elégedetlen volt Obamának az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen kidolgozott stratégiájával. Obama stratégiájának lényege ugyanis az, hogy Aszad szír elnöknek mennie kell, s az országban vannak úgynevezett "mérsékelt" ellenzéki csoportok, rájuk építve kell megbuktatni Aszadot, majd az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet. A Pentagonban azonban a felelős katonai vezetők úgy gondolták, hogy Aszad bukása nem egyszerűen káoszhoz vezetne, hanem a dzsihadisták kezére játszaná Szíriát.

Dempsey és csapata ekkor döntött úgy, hogy titokban, az elnök tudta nélkül felveszi a kapcsolatot a német, az orosz és az izraeli katonai körökkel, információkat juttatva nekik - azzal a céllal, hogy ők majd továbbküldik mindezt a szír hadsereg illetékeseinek. S ezt Hersh szerint ők meg is tették, ezzel segítve a szír kormányerők küzdelmét az iszlamista felkelők ellen.

Az amerikai katonai vezetők jelezték, hogy mindennek fejében négy dolgot kérnek Damaszkusztól: Aszad viszatartja a libanoni Hezbollahot az Izrael elleni támadásoktól, újrakezdik a Szíria és Izrael közti tárgyalásokat a Golán-fennsíkról, a szír kormányzat elfogadja orosz és más külföldi katonai tanácsadók érkezését, s kötelezettséget vállal, hogy a háború után tisztességes választásokat tartanak, a különböző irányzatok széles körének részvételével. Ugyanakkor a szerzőnek nyilatkozó egyik forrás szerint nem volt közvetlen kapcsolat az amerikai és a szír katonai vezetés között. S az egész akció befejeződött, mikor idén ősszel Dempsey távozott a vezérkari főnökök egyesített testületének éléről.

Seymour Hersh, a veterán (hetvenes éveiben járó) oknyomozó újságíró nem először keltett szenzációt cikkeivel az amerikai sajtóban: ő tárta a világ nyilvánossága elé a My Laiban elkövetett amerikai tömegmészárlást a vietnami háború idején, ő leplezte le az izraeli Dimonában lévő atomerőművet és a zsidó állam állítólagos atomfegyverprogramját, és pár évvel ezelőtt ő rukkolt elő az iraki Abu Graíb börtönben amerikaiak által elkövetett rémségek történetével. Azonban az elmúlt években közzétett "leleplezéseit" már sokan megkérdőjelezik (például amikor azt írta, hogy a Damaszkusz környékén vegyi fegyverrel elkövetett, több száz halottat követelő 2013. augusztusi támadásokat nem is a szír kormányerők, hanem a lázadók hajtották végre), s "fantáziadús" szerzőnek, vagy éppen a különböző összeesküvési elméletek hirdetőjének tartják. Mostani cikkére egyelőre nem reagáltak, sem politikusok, sem a nagy amerikai lapok, tévék munkatársai.

Forrás: MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 727 202 megtekintés

Videó: 48 935 850 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7029055

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh