Bulgária kormánya bejelentette, hogy január 27-28-án találkozót tart a bolgár-orosz kormányközi bizottság, melynek során egy gázelosztó-központ a Fekete-tenger partvidékén, Várna mellett történő építéséről folytatnak megbeszélést.

A közlemény hangsúlyozta, hogy Moszkva Szófia egyik fő kereskedelmi partnere, mert továbbra is Bulgárián át húzódik az orosz gáz egyik fő tranzitútvonala; a Novinite hírügynökség jelentése szerint pedig a találkozón Bulgária kinyilvánítja érdekeltségét az Oroszországgal ápolt kapcsolatok megerősítésére vonatkozóan a gázszektorban, kölcsönösen előnyös feltételek mellett. A közlemény szerint emellett a két ország megvitatja az Oroszországba irányuló bolgár export fokozásának lehetőségét, valamint a turisztikai kapcsolatok bővítését is, mert 2015 első három negyedévében az orosz turisták érkeztek a negyedik legnagyobb számban Bulgáriába.

Szófia azt követően helyezte előtérbe a Várna gázelosztó-központ projektet, hogy Oroszország 2014 végén visszavonta a Déli Áramlat építésére vonatkozó tervezetet, ami a Fekete-tengeren át hozta volna a földgázt Bulgárián keresztül Szerbiába, Magyarországra, majd Szlovéniába, Olaszországba és Ausztriába. A 15. bolgár-orosz kormányközi bizottsági találkozó lesz az első olyan alkalom az utóbbi öt évben, hogy a testület újra ülésezik.

Tavaly novemberben a helyi média olyan információkat közölt, miszerint Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök újraindíthatja Oroszországgal a Déli Áramlat építésével kapcsolatos megbeszéléseket. A kormány tagadta ezeket az értesüléseket, hangsúlyozván, hogy a projekt újraindítása továbbra sem valószínű.

A Déli Áramlat tervei 2014 végén többek között éppen amiatt kerültek felszámolásra, mert Brüsszel akadályozó tevékenysége miatt azt évtizedes próbálkozások után sem sikerült megvalósítani. Bulgária akkor az Európai Unió nyomásgyakorlására nem adta meg a projekt építési engedélyeit, ami lehetetlenné tette, hogy az építési munkálatok a Fekete-tenger nyugati régiójában megkezdődjenek. Később az euro-atlanti tömb részéről a Török Áramlat projektet sikerült ellehetetleníteni, amikor a NATO tagállama lelőtte az orosz légierő egy gépét Szíria felett. Ennek okán ismét a bulgáriai projekt és a Déli Áramlat helyi alternatívái kerülhetnek előtérbe.

Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 677 678 megtekintés

Videó: 48 887 667 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7020865

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh