Befejeződött Iránban az a hadgyakorlat, melynek során a fegyveres erők a Hormuzi-szoros lezárását gyakorolták. Miután a hadsereg vezetése felmérte, meddig képes védekezni és milyen módokon, ha katonai csapás éri az országot, határozat született rá, hogy készítsék el a szoros lezárásának tervét. Ezt gyakorolta most a hadsereg. A gyakorlat után az iráni külügy kijelentette:

A hadsereg kész eredményesen hosszú távra lezárni az alig 50 kilométer széles szorost (a hajózási útvonalat tekintve hat és fél kilométer) . Ezen a szoroson keresztül hagyja el az arab térséget a kitermelt olaj nagy része. A nyugatra induló olaj és gáz szállítmányok így hónapokra leállhatnak.

Szaúd-Arábia ugyan bejelentette, hogy pótolni tudja az így kieső szállítmányokat, de csak részben. Az Irán elleni csapás tehát komoly fennakadásokat okozna az olajpiacokon.

Irán olyan tengerfenékre telepített, hangmintára induló automata torpedókat szerzett be, melyek ellen jelenleg nem lehet védekezni. Valamint megvásárolta és továbbfejlesztette a Yakhont hajók elleni rakétákat, melyek szintén a legmodernebbnek számítanak a fegyverpiacon.

Forrás: jovonk.info

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3500634

Jelenleg az oldalon

1
Online