Alexander Grusko, Oroszország állandó NATO-nagykövete a hidegháborús fegyverkezési verseny kiújulásának veszélyére figyelmeztet: azt mondta, a NATO a katonai szféra irányába tolta el a Kelet-Európa és Oroszország közti kapcsolatokat, ami egy egészen új jelenség a térségi politikában.

A NATO vezetőinek a varsói csúcstalálkozón hozott döntése előretolt helyőrségekké változtatta a kelet-európai országokat, ezáltal újra nagyhatalmi érdekszférává nyilvánítja Kelet-Európát – mondta Alexander Grusko, Oroszország állandó NATO-nagykövete.

“A veszélyt az jelenti, hogy a NATO ‘orosz veszély’ mítoszra épülő konfrontatív politikája már a mi határaink mentén ölt formát a katonai tervezésben és konkrét katonai előkészületekben. A szövetség kelet-európai tagállamai frontvonallá nyilvánították magukat, és további haderő-összpontosítás helyszínévé válnak, ami katonai és politikai nyomásgyakorlást jelent Oroszországgal szemben.” – mondta.

Grusko azt mondta, a NATO Varsóban hozott döntése a katonai szféra irányába tolta el a Kelet-Európa és Oroszország közti viszonyokat, s ezzel egy olyan viszonyrendszer jelenik meg, ami eddig nem létezett. Oroszországnak számolnia kell a Kelet-Európában fokozódó katonai fenyegetéssel, és a nagykövet szerint ez újraéleszti a hidegháborús fegyverkezési versenyt.

“Először a NATO döntést hozott a terjeszkedésről, új tagállamok befogadásáról. Majd elkezdte fejleszteni ezeknek az új területeknek a katonai képességeit, azzal az ürüggyel, hogy ezáltal a védelmüket garantálja. Ez olyan helyzethez vezet, hogy éveken belül egy újabb fegyverkezési verseny közepén találhatjuk magunkat, amit egyébként senki nem akart.”

Grusko emlékeztetett, hogy a NATO-Oroszország Tanács minden tagja elismerte és elfogadta, hogy az ukrán válság rendezésére nincs más alternatíva, mint a minszki egyezmény összes feltételének teljesítése. A kelet-európai haderő-összpontosítás azonban az ukrajnai kormányt támogatja, ami jelenleg is háborús uszítást folytat, és területi igényei vannak Oroszországgal szemben.

Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó