A német lakosság mintegy 54 százaléka támogatja, hogy az Európai Unió saját hadsereget hozzon létre, és mindössze a németek harmada ellenzi a közös uniós haderő felállítását.

A YouGov piackutató intézet a Friedrich Ebert Alapítvány számára végzett megkérdezéséből kiderült, hogy a német társadalom többsége támogatja az uniós tagállamok katonai struktúráinak egyesítését. A megkérdezettek 54%-a támogatja a közös uniós haderő felállítását, míg mindössze 35%-uk mondta azt, hogy ellenzi a kezdeményezést.

Michael Broening, a FES nemzetközi politikai elemző intézet szakértője szerint meglepőek ezek az eredmények, hiszen az európai országok hagyományosan az állam szuverenitásának részeként tekintenek a védelmi politikára – miközben kivétel nélkül minden országban a lakosság többsége ellenzi az állami jogkörök átadását egy nemzetközi szervezetnek. A szakértők szerint azonban az emberek a nemzeti szuverenitás más elemeitől különálló tényezőként tekintenek a védelmi politikára – részben ezzel magyarázható, hogy a német társadalom támogatja az európai hadsereg létrehozását, miközben a politikai döntéshozatali jogkörök uniós hatóságoknak átadását továbbra is ellenzik.

A közös európai hadsereg létrehozásának elgondolása először az ’50-es években merült fel. Az utóbbi évek során Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke volt az elgondolás egyik hangos szószólója. Úgy tűnik azonban, Juncker megítélése nem sokban módosítja a közös uniós haderővel kapcsolatban a közvéleményt: a németek többsége úgy gondolja, hogy az Európai Unió saját hadsereggel kell rendelkezzen, mert ez szükséges ahhoz, hogy globális szinten kezelni tudja az Európát fenyegető biztonsági kihívásokat.

Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4333797

Jelenleg az oldalon

7
Online