A B-21 Raider egy 1942-es akcióra emlékezve kapta meg végleges nevét. Utoljára idén áprilisban írtunk az eredetileg csak Long Range Strike Bomber néven fejlesztett új amerikai lopakodó bombázóról, amely februárban kapta meg a B-21 jelölést. Most a hivatalos névről is lerántották a leplet, ezt pedig stílusosan az egykori különleges akcióra emlékezve, annak egyik résztvevőjével tették meg.

Az Air Force Association konferencia alatt Richard Cole alezredes, az 1942-ben végrehajtott úgynevezett Doolittle-féle bombatámadás (Tokió bombázásának) egyik résztvevője árulta el a jelenlévőknek a teljes nevet, aki akkor Jimmy Doolittle gépének másodpilótája volt. A légierő valószínűleg az akkori idők hazafias hangulatát akarta visszacsempészni, amire szükségük is lesz, hiszen a B-21 Raider valószínűleg némi ellenállást vált majd ki az amerikai polgárokból, tekintettel a darabárra, illetve a program teljes költségére – ezt a hivatalos magyarázat szerint ugyan titkosan kell kezelni, ám egyes adatok alapján egyetlen példány 564 millió dollárt emészt fel, ami nagyjából 5 darab F-35A vadászgépnek felel meg.

A B-21 elsődleges feladata természetesen a bombázóerők modernizálása lesz, amire a légierő szerint mindenképpen szükség van, hiszen itt már megérett az idő az ősöreg B-52, valamint a szintén korosodó B-1 bombázók leváltására. A teljes program 100 és 200 darab közötti flotta megrendelését jelentené, erről azonban a törvényhozás dönt majd – a honatyáknak nagyjából annyit árulnak el, hogy a Northrop Grumman által készített lopakodó bombázóról van szó, arról azonban nem tesznek említést, hogy ez alkalmas lesz-e atomtöltetek célba juttatására, hiszen ezt a korábban közzétett kongresszusi jelentés sem tartalmazza.

A gyártás, illetve a szolgálatba állítás természetesen éveket vesz majd igénybe, itt a teljes flotta nagyjából 2030-ra állhat majd készen.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 56 505 974 megtekintés

Videó: 33 551 053 megtekintés

Látogatók

Összesen5582832

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh