Az amerikai elnök szerint "szépen elrendeződnek majd a dolgok" Oroszországgal.

Csütörtöki Twitter-üzenetében Donald Trump reményének adott hangotm hogy "tartós békesség" alakul ki országa és Oroszország között.    

Szó szerint úgy fogalmazott: "a dolgok szépen elrendeződnek majd az Egyesült Államok és Oroszország között. A megfelelő időben mindenki észhez tér majd  és hosszantartó béke lesz!".   

Donald Trump Twitter Russia

Az elnök Twitter-bejegyzése  jóval optimistábban hangzott, mint   előző napon kifejtett véleménye. Szerdán ugyanis a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott közös sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Egyesült Államok egyáltalán "nem jön ki" Oroszországgal.   

Hasonló álláspontot képviselt az amerikai diplomácia irányítója, Rex Tillerson is Moszkvában, amikor szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy az amerikai-orosz viszony "mélyponton van".    

Az amerikai elnök csütörtökön reggel egy másik Twitter-bejegyzésben Kínával foglalkozott. Azt hangsúlyozta, hogy az észak-koreai nukleáris programot illetően "nagyon bízik" Kínában.    

Donald Trump Twitter China

Ugyanakkor hozzátette: ha Kína nem jár eredménnyel, akkor "az Egyesült Államok és szövetségesei kézbe veszik az ügyet". Erre már szintén a NATO-főtitkárral folytatott megbeszélésén és az azt követő sajtótájékoztatóján is utalt. Szerdán Donald Trump először szögezte le, hogy amikor pár nappal korábban egy lapinterjúban azt mondta, hogy Washington akár Peking nélkül, egyedül is "megoldja" az Észak-Koreával kapcsolatos gondokat.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 750 916 megtekintés

Videó: 48 951 866 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7031965

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh