Donald Trump amerikai elnök jóváhagyta a Szíriában harcoló kurdoknak történő fegyverszállításokat.

Az ABC televízió információi szerint döntését az amerikai kormányzat hosszas mérlegelés után hozta meg, mert e döntéssel vitába keveredhet Törökországgal, amely a szíriai kurdokat az autonómiát követelő és ezért terroristáknak nyilvánított törökországi kurdok segítőjeként tartja számon.
    
Az ABC meg nem nevezett hírforrásokra hivatkozva közölte, hogy az amerikai kormányzat nehézfegyverzetet szállít a Szíriában harcoló kurdoknak, de föld-levegő rakétákat nem.
    
A Trump-kormányzat kulcsfontosságúnak tartja a kurdok küzdelmét az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen Szíria északi és keleti vidékein, és a mostani döntés azt hivatott elősegíteni, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei felgyorsítsák Rakka, az IÁ szíriai "fővárosa" megtisztítását.
    
Az ABC szerint az információkat közlő kormányzati tisztségviselők - kifejezetten névtelenséget kérve - elmondták, hogy a döntésről már informálták a kongresszus legbefolyásosabb politikusait.
    
Magas rangú amerikai tisztségviselők, köztük Joseph Dunford, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője, korábban többször is találkoztak török tisztségviselőkkel, hogy egyeztessenek a Rakka elleni, és Ankara számára is elfogadható hadműveletekről. Recep Tayyip Erdogan török államfő tanácsadója, Ibrahim Kalin kedden Washingtonban tárgyalt erről Thomas Shannon helyettes külügyminiszterrel. James Mattis védelmi miniszter pedig - szintén kedden - Dániában, a dán védelmi miniszterrel tartott tárgyalásai utáni sajtóértekezleten közölte újságírókkal, hogy "hasznos megbeszéléseket" folytatott török tisztségviselőkkel, éppen a Szíriában az Iszlám Állam terroristái ellen harcoló kurdok felfegyverzéséről.

 

Ankara reméli, hogy Washington eláll a szíriai kurd fegyveresek támogatásától

Törökország reméli, hogy az Egyesült Államok eláll a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű milícia támogatásától, annak ellenére, hogy Donald Trump amerikai elnök kedden jóváhagyta az YPG felfegyverzését - közölte Nurettin Canikli török miniszterelnök-helyettes szerdán az A Haber török kormányközeli hírtelevíziónak adott interjújában.

A kormányfőhelyettes elfogadhatatlannak nevezte, hogy Washington az általa is terrorszervezetnek tartott, és a Törökországban 1984 óta szakadár tevékenységet folytató Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK) az YPG-n keresztül nyújt fegyveres segítséget. Az YPG a PKK szíriai szárnyaként a török állam jövőjét veszélyezteti - hangsúlyozta Canikli.
    
Washington ezzel szemben az egyik legfőbb szövetségesét látja az YPG-ben az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistái elleni harcban. Trump keddi döntése értelmében az YPG-nek kiemelt szerep jutna majd Rakka városának, az IÁ szíriai fellegvárának felszabadításában.
    
Recep Tayyip Erdogan török elnök május közepén tesz látogatást Washingtonban. A török és az amerikai vezető találkozójának legfőbb témája az előzetes értesülések alapján a szíriai helyzet lesz, különös tekintettel Törökország és az Egyesült Államok pozíciójára a 2011 óta polgárháború sújtotta közel-keleti országban.
    
A török haderő tavaly augusztusban az ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) oldalán lépett be a konfliktusba. Ankara szerint Washingtonnak az YPG helyett az SZSZH-t kellene felkészítenie Rakka ostromára, az amerikai kormányzat azonban úgy véli, hogy az utóbbi milícia nem elég nagy és képzett.

Forrás: MTI

 

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 082 916 megtekintés

Videó: 48 313 353 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922592

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh