A Wintershall német energetikai cég igazgatótanácsának elnöke egyértelművé tette, hogy nem fogják figyelembe venni Ukrajna érdekeit, miközben tovább növelik Németországban az orosz gázimportot.

Mario Mehren, a Wintershall igazgatótanácsának elnöke a Der Spiegel német lapnak nyilatkozva elmondta; a vállalat nem hajlandó vitát folytatni arról, hogy az Északi Áramlat 2 projekt miatt Ukrajna elesik a gáztranzitból korábban szerzett bevételeitől.

„Vállalatként nem az ukrán állami költségvetés konszolidálása a célunk” – mondta.

Mehren ráadásul felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán gáztranzit-rendszer nagyon rossz állapotban van; az európai felhasználók évtizedeken át milliárdokat fizettek ki az Ukrajnán át továbbított gázért, de „ezt a pénzt mindenre költötték, kivéve a gázvezetékek karbantartására.”

A Wintershall reményei szerint a közeljövőben sikerül megvalósítani az Északi Áramlat 2-t, és Mehren kijelentése szerint Oroszország az egyetlen forrás, ami el tudja látni Európát megfizethető árú gázzal.

Az Északi Áramlat 2 projektről 2014 szeptemberében kötöttek előzetes megállapodást a Vlagyivosztokban tartott Keleti Gazdasági Fórumon. A tervek szerint 2019-ben kezdi meg működését, és évente 55 milliárd köbméter orosz gázt fog továbbítani Németországba.

Forrás: hidfo.ru / sputniknews.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 724 102 megtekintés

Videó: 48 934 189 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028696

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh