Felszólította kedden az orosz védelmi minisztérium az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciót és az általa támogatott szíriai fegyveres ellenzéket, hogy ne akadályozzák Damaszkusz erőinek a terrorizmus elleni harcát.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, a moszkvai védelmi tárca szóvivője elmondta, hogy a szíriai kormánycsapatok, miután az orosz légierő támogatásával Deir-ez-Zórtól keletre átlépték az Eufráteszt, 60 négyzetkilométerre növelték az általuk ellenőrzött hídfőállás nagyságát. Szavai szerint Damaszkusz erőit a legerősebb ellentámadások éppen abból az övezetből érik, ahol a szíriai demokratikus ellenzék fegyveresei és az amerikai különleges egységek állomásoznak.   

A tábornok kifogásolta, hogy ezek a csapatok nem Rakka ostrománál vannak lekötve. Hozzátette, az ellenzék az ellenőrzése alatt lévő Eufrátesz-gátak megnyitásával akadályozza a kormányerők átkelését.   

"Minél inkább közeledik a végéhez az Iszlám Állam Szíriában, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy ki harcol igazán az IÁ ellen és ki imitálja ezt immár három éve. Ezért, ha az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció nem kíván küzdeni a terrorizmus ellen Szíriában, akkor legalább ne akadályozza azt, aki ezt folyamatosan és hatékonyan teszi" - jelentette ki az orosz tábornok.   

Szombaton a Demokratikus Erők (SDF) elnevezésű, Washingtonnal szövetséges lázadó szervezet azzal vádolta meg az orosz légierőt, hogy az ő állását bombázta, de ezt Moszkva tagadta. Washington megerősítette a légitámadást, hozzátéve, hogy az oroszoktól kapott értesülések szerint az orosz erők a dzsihadistákat üldözték a térségben. A CNN hírtelevízió szerint amerikai különleges egységek is tartózkodtak a bombázás térségében.   

Az incidens ügyében az elmúlt napokban külügyminiszteri és vezérkari főnöki szinten külön egyeztetett egymással Oroszország és az Egyesült Államok.

 

Lavrov: folytatódik az orosz-amerikai katonai egyeztetés a konfliktusok elkerülése érdekében

Folytatódik az orosz-amerikai katonai egyeztetés annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek a konfliktusok a szíriai Rakka és Deir-ez-Zór elfoglalása közben - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután kedden New Yorkban amerikai hivatali partnerével, Rex Tillersonnal tárgyalt az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakának általános vitája alkalmából.

"A katonák folytatják azon lépések egyeztetését, amelyek megakadályozzák, hogy a terrorizmus elleni küzdelem céljai ne szenvedjenek kárt" - mondta újságíróknak az orosz diplomácia vezetője.
    
Lavrov a tárgyaláson megerősítette Moszkva álláspontját, hogy elfogadja az amerikai koalíció szíriai jelenlétét, de azt ott "hívatlan vendégnek" tekinti. Az orosz miniszter szerint Tillerson is terrorszervezetként határozta meg az an-Nuszra Frontot, amely ebben a minőségében megsemmisítendő.
    
Tillerson a Fox News hírtelevíziónak adott, a TASZSZ hírügynökség által is ismertetett keddi nyilatkozatában egyebek között kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Oroszország keresi a Szíriában folytatandó együttműködés területeit, és mindkét ország az Iszlám Állam terrorszervezet megsemmisítésére és a helyzet stabilizálására összpontosít. Szavai szerint ugyanakkor a közös célok ellenére a felek olykor más taktikát folytatnak
    
"Ellentétesek az érdekeink, de sok mindenben komolyan dolgozunk Szíriában" - mondta.
    
Lavrov a külügyminiszteri találkozót követően a TASZSZ és az amerikai AP hírügynökségnek adott együttes interjújában hangsúlyozta, hogy Moszkva és Washington egyaránt elégedetlen a kétoldalú kapcsolatok állapotával, amiért ismét Barack Obama előző amerikai elnök kormányzatát tette felelőssé. Utalt rá, hogy Donald Trump amerikai elnök a választási kampánya során kifejezte szándékát a viszony javítására.
   
Az orosz diplomácia vezetője üdvözölte Trumpnak az ENSZ-közgyűlés általános vitáján elhangzott beszédét, rámutatva, hogy abban elmondta: az Egyesült Államok nem kívánja másokra ráerőltetni az értékrendjét, és "az erős és szuverén" országok egymás kölcsönös tiszteletén alapuló együttéléséről beszélt.
   
Úgy vélekedett, "nagyon hasznos" lenne, ha Donald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök ismét találkozna egymással az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi, a vietnami Danangban tartandó csúcsértekezletén. Elmondta, hogy a "nem könnyű" párbeszéd alacsonyabb szinten folytatódik, a stratégiai stabilitás kérdésében való diplomáciai egyeztetés mellett a katonák és titkosszolgálatok között is. Lavrov értésre adta, hogy Moszkva nem kívánja folytatni a kölcsönös kiutasítások és képviselet-bezárások diplomáciai háborúját.
   
A miniszter nem bírálta Trumpnak az Észak-Korea teljes megsemmisítésére vonatkozó fenyegetését, amelyhez hasonló kijelentéseket korábban is tett az amerikai elnök, elmondta azonban, hogy "az Egyesült Államoknak megvan a lehetősége arra, hogy valami nagyon destruktív dolgot tegyen".
   
A miniszter az orosz katonai fenyegetésre és az európai választásokba való beavatkozásra vonatkozó vádakat "paranoidnak", "fantáziának" és "fake-nek" (hamisnak) minősítette, amelyekre megítélése szerint nem érdemes időt és figyelmet pazarolni.
    
Lavrov a New York-i sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Oroszország érdekelt a szárazföldi indítású közepes és rövid hatótávolságú nukleáris rakéták felszámolásáról szóló orosz-amerikai szerződés (az INF-egyezmény) fenntartásában, ha azt az Egyesült Államok nem sérti meg újonnan létrehozott katonai eszközeivel. Lavrov elismerte, hogy az amerikaiak is kifogásokat emeltek a szerződésnek orosz végrehajtásának ügyében, de szerinte ezeket nem tudták konkrétumokkal alátámasztani.
   
Az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban a két hírügynökségnek adott interjújában azt állította, hogy az nem annyira Moszkvától, mint inkább Kijevtől függ. A Tillersonnal folytatott megbeszélését követően újságírók előtt kijelentette, hogy mindkét fél egyetértett a minszki megállapodások maradéktalan végrehajtásának szükségességében. Az orosz miniszter szerint amerikai kollégájával nem ejtettek szót az ENSZ-békefenntartók Donyec-medencébe történő esetleges vezénylésének kérdéséről.
   
Lavrov hangoztatta, hogy az ENSZ egy sor békefenntartó misszióját hatékonyabbá és gazdaságosabbá lehetne tenni. Ugyanakkor rámutatott, hogy a békefenntartás, minden hiányossága ellenére, a világszervezet egyik leghatékonyabb eszköze.
   
Lavrov és Tillerson az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszaka apropóján immár másodszor, idén pedig eddig már hetedik alkalommal találkozott egymással.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 689 449 megtekintés

Videó: 48 901 171 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7022819

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh