Donald Trump amerikai elnök nem támogatja az alkotmány második, a fegyvertartásra vonatkozó kiegészítésének visszavonását.

Donald Trump szerdán reggel Twitter-bejegyzésben reagált John Paul Stevens, az alkotmánybíróság egyik visszavonult főbírája kedden megjelent javaslatára, miszerint a valamennyi amerikai állampolgár számára fegyvertartást biztosító alkotmány-kiegészítést vissza kellene vonni.    

"A második alkotmány-kiegészítés soha  nem kerül visszavonásra! Bármennyire szeretnék is a demokraták, hogy ez megtörténjék és a legfelsőbb bíróság volt bírája, Stevens szavai ellenére is, erről szó sem lehet" - fogalmazott mikroblog-bejegyzésében az elnök. Majd hozzátette: "2018-ban még több republikánusra és a legfelsőbb bíróság megtartására van szükségünk".    

John Paul Stevens, az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság volt tagja a The New York Times keddi internetes kiadásában vezércikkben szólított fel az alkotmányos kiegészítés visszavonására. Érvelésében hangsúlyozta azt is - utalva a hétvégi megmozdulásokra Amerika-szerte -, hogy a közvélemény támogatása azt jelzi: a törvényhozóknak olyan törvényeket kell megalkotniuk, amelyek átfogó ellenőrzést írnak elő fegyvervásárlás előtt, emelik a fegyvervásárláshoz kötelező korhatárt és megtiltják civileknek a félautomata fegyverek vásárlását.    

A fegyvervásárlás és -tartás körüli országos vita február közepe óta lángolt fel ismét, amikor a floridai Parkland egyik iskolájában az intézmény egyik volt tanulója lövöldözött, 17 embert agyonlőtt és többeket megsebesített.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 730 731 megtekintés

Videó: 48 938 325 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7029496

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh