Pekingben a védelmi minisztérium és a külügyminisztérium szóvivője hétfőn külön-külön tiltakozott az amerikai Pentagon szombaton kiadott, Kína védelmi, biztonsági politikáját és átláthatóságát bíráló jelentése miatt.

"A dokumentum a tények figyelmen kívül hagyásával hangsúlyozta a +kínai katonai fenyegetést+, és alaptalan vádakkal támadta az ország védelmi politikáját, illetve hadseregének fejlesztését" - közölte Keng Jan-seng, a védelmi tárca szóvivője közleményében.

Mint mondta, Kína határozottan visszautasítja e vádakat, és azt hangoztatta, hogy országa hadseregfejlesztése szuverenitásának, biztonságának, területi integritásának a védelmét szolgálja. Hozzátette, hogy mindez - Peking álláspontja szerint - tengeri jogainak védelmével együtt "indokolt, méltányos, törvényes, s nem vethető a szemére".

Keng szerint az amerikai védelmi minisztérium eltorzította azokat a lépéseket, amelyek a Kelet-kínai-tengeren és a Dél-kínai-tengeren szuverenitásának fenntartását szolgálják. Úgy vélte, az éves jelentés aláásta a két ország közötti bizalmat, és ellentétes azzal a kölcsönösen deklarált szándékkal, hogy Kína és az Egyesült Államok egyfajta "nagyhatalmak közti új típusú kapcsolatokra" törekedjen. Egyúttal közölte, Kína további, a helyzetnek megfelelő válaszra készül.

A kínai külügyminisztérium ugyancsak határozott hangú közleményben utasította el a Pentagon jelentését, arra szólítva fel Washingtont, hogy "tárgyilagosan és racionálisan" alkosson véleményt kínai haderejéről, hagyjon fel "hidegháborús gondolkodásmódjával", fejezze be az ilyen és hasonló előítéletes jelentések kiadását, illetve tartózkodjon azoktól a kijelentésektől és cselekedetektől, amelyek akadályozzák a két ország és a két hadsereg közötti kapcsolatokat.

A Hua Csun-jing szóvivő által kiadott nyilatkozat nehezményezte, hogy a jelentés kétségeket ébreszt Kína védelmi fejlesztéseit és stratégiai terveit illetően, s külön is bírálta azokat a megjegyzéseket, amelyek Peking dél-kínai-tengeri lépéseire vonatkoztak.

A Pentagon jelentése többek közt megállapította, hogy Kína katonai űrtechnológia és "drónhadsereg" fejlesztésén dolgozik, s utalt arra, hogy felgyorsította a dél-kínai-tengeri területeken folyó szigetépítését, a zátonyok feltöltését, amelyek katonai célú leszállópályák, megfigyelőrendszerek, kikötők és logisztikai támogató bázisok helyszínei lehetnek.

Kína korábban közölte, hogy a Spratly/Nansa-szigetcsoport vitatott hovatartozású szigetei, zátonyai, homokpadjai közül Vietnam ellenőrzi a legtöbbet, majd a Fülöp-szigetek következik, és csak azután Kína. Jelezte, hogy mindkét ország rendelkezik leszállópályával, illetve katonai létesítményekkel ezeken a szigeteken.

A kínai haditengerészet parancsnoka, Vu Seng-li a napokban telefonon tájékoztatta amerikai partnerét, Jonathan Greenertet, hogy e területek feltöltése biztonsági, továbbá kutatási és mentési, katasztrófa-elhárítási célokat szolgál. Hozzátette, Peking szívesen felajánlja nemzetközi szervezeteknek és más országoknak, így az Egyesült Államoknak is az itteni polgári létesítményeket használatra.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 680 543 megtekintés

Videó: 48 891 388 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7021526

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh