Az Egyesült Államok megállapodott a ZTE Corp. kínai mobil távközlési konszernnel az amerikai alkatrészek beszerzését tiltó rendelkezés visszavonásának feltételeiről - jelentette be Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter csütörtökön.

A CNBC amerikai gazdasági hírtelevíziónak adott nyilatkozatában Ross elmondta, hogy kora reggel kötötték meg a végleges egyezséget. Ennek értelmében Kína második legnagyobb távközlési eszközöket gyártó vállalata egymilliárd dollár bírságot fizet, valamint 30 napon belül lecseréli vezető testületeinek tagjait. Emellett letétbe kell helyeznie 400 millió dollárt, amely összeg ugyancsak az Egyesült Államokat illeti meg, ha a kínai konszern nem tartja be a megállapodás feltételeit.   

Washington áprilisban tiltotta meg amerikai vállalatoknak, hogy alkatrészeket szállítsanak és szolgáltatásokat nyújtsanak a kínai távközlési konszernnek, mert az nem teljesítette az Irán és Észak-Korea ellen elrendelt szankciók megsértése miatt még 2017 márciusában kötött megállapodás egyes feltételeit. A hét évre szóló tilalom, amelynek elrendelése után már pár nappal alapvető tevékenységeinek beszüntetésére kényszerült a ZTE, veszélybe sodorta vállalat fennmaradását. A vitás kérdések rendezésével ezért a legmagasabb szintű amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon is foglalkoztak.   

A ZTE tavaly mintegy 2,3 milliárd dollár értékben vásárolt alkatrészeket amerikai gyártóktól, közöttük olyan nagyvállalatoktól mint a Qualcomm Inc., a Broadcom Inc. és az Intel Corp., illetve olyan kisebb cégektől mint Acacia Communications Inc. vagy az Oclaro Inc. A ZTE készülékeiben az amerikai alkatrészek aránya 20-30 százalékra tehetők.   

Wilbur Ross a CNBC-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a ZTE-vel kötött megállapodásnak nem lesz semmilyen hatása a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalásokra.   

Ha a ZTE nem tartja be a mostani megállapodást, az alkatrészszállítási tilalmat újra életbe léptetheti Washington - mondta.   

A ZTE a negyedik legnagyobb mobil távközlési hálózatiberendezés-gyártó a világon az európai Ericsson és Nokia, valamint a kínai Huawei után. Mobil készülékeivel az egyik legnagyobb márkának számít az amerikai piacon.

Forrás: MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3217501

Jelenleg az oldalon

6
Online