A nagyvárosok feletti fényes éjszakai égbolt nagyban függ a felhőktől. Természetes környezetben a felhők sötétebbé teszik az égboltot, mivel eltakarják a Holdat és a csillagokat, de városi környezetben éppen ellenkezően működnek, mutatta ki egy tanulmány. A Berlini Szabadegyetem fizikusai és a leibnizi vízkutató intézet munkatársai közösen folytattak a kutatásokat a felhős éjszakai eget kémlelve.

„A felhős éjszakai égbolt háromszor fényesebb, mint amikor felhőtlen az ég, vagy mint a ritkábban lakott területek felett, és tízszer olyan fényes, mint a város maga. – mondta a tanulmány egyik szerzője, Dr. Christopher Kyba, a Berlini Szabadegyetem Űrkutató Intézetének professzora – Az eddigi kutatások leginkább arra koncentráltak, hogy a városból kiáradó fény mennyire homályosítja el a csillagokat, amikor az égbolt tiszta, illetve arra, hogy a fényszennyezés milyen hatással van az emberei szervezetre és az ökoszisztémára.

Az utóbbi esetben is tiszta égboltnál végezték a méréseket. Azt eddig is tudtuk, hogy a fényszennyezés megzavarja bogarakat és a madarakat, valamint felboríthatja az emberi szervezet működését – a hormontermeléshez és bizonyos szerveink regenerálódásához sötétség kell. Az általunk készített tanulmány azt mutatja ki, hogy a fényszennyezés hatásai felerősödnek felhős égbolt esetén.”

A tanulmányban a 2010 tavaszán és nyarán, öt hónapon keresztül rögzített adatokat vetették össze. Két mérőállomást állítottak fel: az egyiket 10, a másikat 32 kilométerre Berlin központjától, és külön vizsgálták a felhős és a tiszta égboltok fényadatait.

„Csak nem rég tudatosult az emberekben a fényszennyezés ténye, ezért még sok kutatást kell végeznünk, hogy megismerjük pontos hatásait” – mondta Franz Hölker, ökológus, a Verlust der Nacht („Az éjszaka elvesztése”) projekt vezetője.

„Az általunk kifejlesztett szoftverrel, a Sky Quality Meterrel megmérhetjük a felhők fényerősítő hatását, a következő lépés pedig a kutatás kiterjesztése. A Sky Quality Meter egy olcsó és egyszerűen használható program, ezért azt reméljük, hogy más kutatókat és érdeklődőket is be tudunk vonni a kutatásba, hogy létrehozhassunk egy adatbázist, amely a Föld globális fényszennyezési adatait tartalmazza” – fűzte hozzá Kyba.

Forrás: tisztajovo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 757 802 megtekintés

Videó: 48 955 754 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7032545

Jelenleg az oldalon

12
Online

Interreg CE1013 REFREsh