Tegnap este kezdődött Brüsszelben az újabb európai uniós csúcs, az értekezleten a tagállamok állam- és kormányfői vesznek részt. A rendezvény középpontjában hivatalosan a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtést szolgáló törekvések állnak. Többek már eleve optimista hangulatban mentek a találkozóra, ami egyértelművé teszi, hogy a munkanélküliség tovább fog növekedni, és ez az uniós vezetőket a legkevésbé sem érdekli. A szokásos menetrend alapján az újabb intézkedések célja, hogy a makrogazdasági mutatók papíron szebbek legyenek, és olyan érzéssel töltsék el az uniós vezetőket, hogy "most csináltak valami hasznosat".

Herman Van Rompuy szerint már kezdenek mutatkozni a gazdasági stabilizáció jelei. Nemrég egy sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy az uniós intézkedések már kezdik meghozni gyümölcseiket, és ez tükröződik a nemzetközi pénzügyi piacok alakulásában. Viszont ha az uniós döntéshozók a pénzügyi piacok változásában mérik az intézkedések eredményességét, az egyvalamit jelent: hogy az Európai Unió vezetését egyszerűen nem érdeklik a reálgazdasági körülmények.

Ahogy Rompuy nyilatkozatából is kivehető, az uniós vezetők többnyire a saját szemszögükből értékelik a pénzügyi intézkedések eredményeit, vagyis abból az alapállásból, hogy az előnyösebb helyzetet teremt-e a befektetéseik számára, vagy nem. Mivel számukra ez a nézőpont az elsődleges, az Európai Unió valóban jelentős eredményeket ér el, csakhogy nem azon a téren, amit a lakosság többsége is érzékel, hanem a gazdasági elit befektetési lehetőségei szemszögéből.

Ha ennek az igen gyakori nézőpontnak megfeleltetjük a brüsszeli csúcsértekezlet célkitűzéseit, máris valamennyivel hűbb képet kaphatunk arról, milyen eredmények fognak születni hosszú távon. Az európai gazdasági elit számára a pénzügyi befektetések - mint elsődleges tevékenység - jelentik a munkát, a "megélhetést" (azért az idézőjel, mert az európai gazdasági vezetők gyakorlatilag egy napi bevételükből is meg tudnának élni egész életükben). Hogy az uniós vezetők szerint a csúcsértekezlet célja a munkahelyteremtés, azt a korábbiak alapján saját szemszögükből értik, vagyis a munkahelyteremtés jó befektetési lehetőségeket jelent a saját köreiknek.

Miközben a márvány épületek falain belül eljátszanak a befektetési lehetőségek javításával és előállnak valami szédítő statisztikai eredménnyel, nem árt megemlíteni azt, hogy a jó befektetési lehetőségek tömeges munkanélküliséget jelentenek. Ugyanis minél többrétű és nagyobb mennyiségű a foglalkoztatható munkaerő - tehát az a munkaerő, ami épp nincs lekötve állandó munkaviszonnyal, vagyis munkanélküli - annál jobbak a feltételek újabb multinacionális cégek alapítására, annál több lehetőség van a "munkaerőpiacon".

Már a munkaerőpiac - mint a kapitalizmus alapja - fogalma is mutatja, hogy a jelenlegi rendszer úgy kezeli a munkaerőt, mint piaci portékát. Egy piacon pedig mindig tömegesen rendelkezésre kell állni az árunak, ami megvehető. Mivel a kapitalista rendszer működéséhez, az újabb és újabb befektetések számára a jó környezet biztosításához elengedhetetlen a mesterségesen magasan tartott munkanélküliség, ezért a kapitalizmus keretein belül a munkanélküliség nem felszámolható. Hogyan is lenne felszámolható? Ha felszámolják a munkanélküliséget, azok a pénzügyi intézetek mennének tönkre, amelyek a kapitalista alapon működő államok működését is lehetővé teszik befektetéseikkel, kölcsöneikkel, államkötvények vásárlásával, stb.

Ha az Európai Unió felszámolná a munkanélküliséget, felszámolná az államok működését lehetővé tévő legfontosabb feltételeket. Ezek az összefüggések csak akkor változnak meg, ha az unió felszámolja a kapitalizmust.

Számíthatunk arra, hogy a brüsszeli csúcsértekezleten döntés születik a kapitalizmus felszámolásáról?

Nem számíthatunk, mivel az munkanélkülivé tenné az értekezleten megjelenő összes politikust. Ezért a brüsszeli csúcsértekezlet harcol az ő köreik munkanélkülisége ellen, az őket támogató pénzügyi körök munkanélkülisége ellen, de tömeges munkanélküliséget jelent az alsóbb társadalmi rétegek számára, vagyis az európai lakosság túlnyomó többségére nézve. A munkanélküliség európai összátlaga jelenleg meghaladja a 10%-ot, és lassan de biztosan növekszik. Az európai kapitalista szörnyeteg számára a "húzóerőt" a perifériaállamok jelentik, ahol helyenként 30% körül mozog a munkanélküliség, de Spanyolországban gyakorlatilag minden második 25 év alatti állampolgár munkanélküli. Ezek azok az országok, ahol a munkaerő a legolcsóbb, vagyis a legjobb viszonyok vannak kialakítva az olcsó és képzetlen munkaerőt igénylő multinacionális vállalatok számára.

Miről beszélünk mégis? Ezeken a viszonyokon nem fog változtatni egy olyan intézkedés sem, amely a jelenlegi befektetői köröket támogatja, de olyan sem, ami kedvezőbb hitelezést biztosít a vállalkozások számára, mert azt is csak a már jól működő, nyereséges vállalkozások kapják. Európa azért van "recesszióban", mert nem jönnek létre friss tőkéből új vállalkozások, és azért növekszik a munkanélküliség, mert ez a már működő multinacionális vállalatok számára jó közeget teremt.

A jelenlegi csúcsértekezlethez hasonlók ezeken a feltételeken nem változtatnak, botor dolog bedőlni az igazolásként előhozott, a "növekedés beindulását" bizonyító makrogazdasági mutatóknak.

Forrás: jovonk.info