4 probléma
1. A Kossuth Lajos utca rózsaszín tízemeletes mögötti parkolójában egyre súlyosabb a hulladék helyzet, 2. Szilvás, a Rieger pékség mögött a kiskertekhez vezető úton ablakkeretek, üvegek. 3. Altáró út, hihetetlen mennyiségű különféle hulladék halmozódott fel. 4. Épitési törmelék, ruha halmazok, kanapé, hűtőszekrény, ablakkeretek, traktorgumik eldobálva a Dózergarázs környékén.
Hasonló videók
Tanul-e az ember a hibájából? - 2. rész
Rovatunkban a szemétszedő akció utáni állapotokat vizsgáljuk meg. A színház melletti trafóház környéke tíz nap alatt szinte ugyanolyan szemetes mint a szemétszedő akció előtt. Kökönyösben szintén papír zsebkendők, energiaitalos dobozok vannak eldobálva. Az akció során az emberek szabadidejüket áldozzák erre a tevékenységre, a munkájukat semmibe veszik a szemetelők.
Egy komlói hölgy szerint lopják az áramát (Olaszki Lászlóné)
A komlói Kazinczy utcában bonyolult helyzet állt elő, nem lehet tudni hogy ki fizeti rendesen a vizet és az áramot. Saját tulajdonában lakó hölgy elpanaszolta, hogy három éve, mióta itt lakik, nem tudja kinek a tartozását fizeti. Az Eonnál feljelentést tett, kijöttek a munkatársak és mérés után leplombálták az órát. Az idős asszonyt ki akarják lakoltatni, szomszédai pedig rendszeresen zaklatják.
Tanul-e az ember a hibájából? - 1. rész
A komlói önkormányzat pályázat útján nyert támogatást a környékbeli illegális szemétlerakók felszámolására. Városunkban több szemétszedő civil csoport alakult. Vajon a szemetet eldobó emberek felfigyeltek-e ezekre a kezdeményezésekre? Ezentúl jobban ügyelnek a tisztaságra? Végigjártuk a korábban megtisztított területeket, sajnos pár hét alatt ismét teleszórták hulladékkal.
Az Ipari úton élők keresték meg televíziónkat egy problémával
A lakók zúzott kővel szerették volna járhatóvá tenni otthonuk előtt az utat, de a lejtős útszakaszról az esőzések mindig lehordják a köveket, a terület sáros, járhatatlan. A gépkocsikat a hepehupás út leamortizálja, gyakori a defekt, a leszakadt kipufogó. A tervek szerint 2020-ban történt volna az út javítása, erre a mai napig nem került sor. A környéken hat család lakik, idős, beteg emberek és csecsemő is, a házakat megközelíteni nagyon körülményes. (Molnár Csaba, Kovács Béla)
Szemétszedő akciót hirdetett több fiatal
Ádám edzésre tartva az Arborétumban sétálva szedte össze az első zsák szemetet, mert bántotta a szemét a sok eldobált hulladék. Ezután gondolkodott el azon, hogyan lehetne népszerűsíteni fiatalok körében ezt a tevékenységet. Szilárd szó nélkül csatlakozott barátjához, majd igazi csapat gyűlt össze, később magánakciót indított több fiatal. (Huszár Ádám, Bobák Szilárd)
Víz és villany nélkül egy kertben él anya és lánya
Külföldi munkavállalása után tudta megvenni a telket és romos házát Sebestyén Erika. A körülmények nagyon rosszak, a házikó hideg, víz, villany nincs benne. Orsós Ferenc képviselő és Toronyi Zsolt vállalta fel és fogta össze a segítő munkát, Jelenleg egy szobát építenek az épülethez, de a közművek bekötése is a tervek között szerepel. (Sebestyén Erika, Sebestyén Tamara, Orsós Ferenc, Toronyi Zsolt)
Sokan még mindig helytelenül rakják ki a lomokat (Szeitz Gábor)
Kevesebb hulladékot helyezett ki a lakosság az őszi lomtalanításon. Az üzemvezető elmondta, rengeteg nem lomtalanításra való hulladékot raktak ki a közterületre az emberek. Számos wc kagyló, építési törmelék, veszélyes hulladék, autógumi, elektronikai hulladék jelent meg az utcákon. Szeitz Gábor bízik a lakosság fejlődésében, megköszönte kollégái munkáját, ők az időjárás viszontagságai ellenére szállítják, hordják szemetünket.
Illegális szemétlerakót talált egy komlói túrázó (Tóth Zsolt)
Az egykori Béta akna helyén találta egy komlói természetjáró a hatalmas szemétkupacot, melyben veszélyes hulladékok is megtalálhatóak. Sajnos egyre több helyen helyeznek el szemetet a közeli csodaszép erdőkben, a természetszerető emberek tehetetlenek ezzel a problémával szemben.
Érdekes megoldás egy beszakadt csatornafedél kapcsán
A forgalmas Alkotmány utcában a járdáról eltűnt egy csatornafedél. A hiányosságot egy raklappal pótolták, arra pedig egy figyelmeztető táblát helyeztek. 2020-ban ez a megoldás igen érdekes, de a balesetveszély ettől nem múlt el.
Most nézett videók
A nap legolvasottabb hírei
- Trump benyújtotta a számlát Japánnak
- Komlói vívás - Mecsek Kupa, 3. forduló
- Németországban betegség lehet az internetfüggőség
- Új kommunikációs technika saját energiaforrás nélkül
- Egy autonóm teherhajó 500 mérföldes utat tett meg, több száz ütközést elkerülve
- Csökkenti az elbutulás esélyét az egészséges életmód