Franciaország szerint egyelőre még nincs bizonyíték arra, hogy Szíriában vegyi fegyvert vetnek be a lázadók ellen, és az amerikaiak és a britek is csak "jelzésekkel" rendelkeznek erre vonatkozóan.

"Nem vagyunk benne bizonyosak. Jelzéseket adtak az angolok és az amerikaiak is. Most ellenőrizzük ezeket" - mondta hétfőn Laurent Fabius francia külügyminiszter az Europe 1 kereskedelmi rádióban. Hozzátette: "Még nincsenek bizonyítékok, és arra kértük az ENSZ főtitkárát, rendeljen el vizsgálatot Szíriában, hogy kiderüljön, mi a helyzet. Mindenesetre jelzésértékű, hogy Szíria nem engedélyezte a vizsgálóbiztosoknak a területre való belépést".

Az amerikai kormány a múlt héten azt közölte, hogy a szíriai kormányerők valószínűleg mérges gázt vetettek be a lázadókkal szemben. Barack Obama amerikai elnök ezt fordulópontnak nevezte, ugyanakkor rámutatott, hogy az ilyen eszközök bevetésével kapcsolatos hírszerzési következtetések még mindig csak előzetesek. David Cameron brit miniszterelnök pedig úgy nyilatkozott, "korlátozott, de egyre nagyobb számú" bizonyíték vall arra, hogy Szíriában vegyi fegyvereket vetettek be. Párizs elhatárolódott a brit és az amerikai állásponttól, Damaszkusz szerint pedig a kijelentések nem felelnek meg a valóságnak.

"Sorozatos vizsgálatokat végzünk a saját eszközeinkkel, és az igaz - ahogy azt Obama, (Francois) Hollande (francia elnök), de az oroszok is kijelentették -, hogy ha bebizonyosodik, hogy bevetettek vegyi fegyvert Szíriában, az nagyon sok mindent megváltoztatna" - hangsúlyozta a francia diplomácia vezetője.

Arra kérdésre, hogy "nem hagynánk Bassár el-Aszad szíriai elnököt elgázosítani a saját népét?", a miniszter azt válaszolta: "Pontosan! Valamennyi ország, amelyet megemlítettem, éppen ezen gondolkodik aktívan".

Amíg Damaszkusz választ ad az ENSZ újabb kérésre a vizsgálóbiztosok beengedése érdekében, azok Szírián kívül megkezdték a vegyi fegyverek feltételezett bevetésére utaló nyomok összegyűjtését.

Az európai fegyverembargó esetleges megszüntetésére vonatkozó kérdés kapcsán Fabius az mondta, hogy "a negatív vagy legalább is bizonytalan (dolog), hogy az ellenzéki koalíció (Szíriában) nem annyira egységes, mint azt szeretnénk".

Lavrov: ne akadályozzák a vegyi fegyver aleppói bevetésével kapcsolatos vizsgálatot

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában ismételten követelte a március 19-i "aleppói incidens" - a vegyi fegyver bevetésével kapcsolatos vádak - kivizsgálását.

Az orosz diplomácia vezetője azután fejtette ki Moszkva álláspontját az ügyben, hogy tárgyalt az Afrikai Unió elnökével. A szíriai kormány és fegyveres ellenzéke ugyanis korábban kölcsönösen megvádolta egymást, hogy vegyi fegyvert vetett be Aleppó környékén.

Damaszkusz ezután fordult a világszervezet főtitkárához azzal a kéréssel, hogy sürgősen küldjenek szakértői csoportot a helyszínre a történtek kivizsgálására. Lavrov szerint ezt több ország igyekszik megakadályozni.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 685 675 megtekintés

Videó: 48 897 725 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7022412

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh