Az Egy a Természettel, Vadászati és Természeti Világkiállítás madárodú kihelyezési akcióprogramjának indításaként 3500 odút és 350 etetőt helyeznek ki országszerte - mondta a kiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos hétfőn Nagymaroson.

Kovács Zoltán a nagymarosi Kittenberger házban elmondta: az akcióprogramot az állami erdőgazdaságok, a vadászati kamara illetve a nemzeti parkok részvételével valósítják meg országosan.  

A programmal a természet apróbb részleteire igyekeznek felhívni a figyelmet, így az apró madarakra is, amelyeknek egyre kevesebb természetes menedék áll a rendelkezésükre - mondta.  

Hozzátette, hogy szeretnének eljutni a helyi közösségekhez és a fiatalok bevonásával szeretnék megtalálni az oduk és etetők megfelelő helyét.  

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, hogy a jövő évi kiállítás szervezői komoly erőforrásokat és figyelmet fordítanak arra, hogy a programig vezető útnak legyenek olyan elemei, amelyek a jövő generációjának szólnak és segítik a szemléletformálást.  

Hozzátette, hogy az olyan programok, mint a mostani, igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy a minket körülvevő természet mekkora érték, mennyire megőrzendő, és milyen sokat lehet tenni ezért helyi szinten is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4550207

Jelenleg az oldalon

6
Online