Országszerte legalább 1100 elektromos busz áll forgalomba 2022-től 2025-ig a Zöld Busz Program 180 milliárd forintos keretéből - közölte az MTI-vel csütörtökön a Humda Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kizárólagos tulajdonában álló társaság szeptembertől kezdve koordinálja a programot, együttműködve Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárral.  

Az államtitkár a közlemény szerint kifejtette, hogy az új járművek mostani áron csaknem 35 milliárd forintnyi üzemanyagköltség megtakarítást, és 70 ezer tonna szén-dioxiddal kisebb terhelést jelentenének a dízelbuszokhoz képest. A beszerzések hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország 2050-re karbonsemleges legyen - tette hozzá.  

Belföldön összesen körülbelül 8500 busz van forgalomban, ebből mintegy 2900 ezer a helyi, városi közlekedésben vesz részt, többnyire a megyei jogú városokban és Budapesten. Jelentős részük elöregedett, környezetszennyező, mielőbb cserére szorul - hangsúlyozta Steiner Attila.  

A Humda elnök-vezérigazgatója közölte, hogy nyilvános rendezvények sorozatával hívják föl a figyelmet az elektromos járművek előnyeire. Weingartner Balázs hozzátette, hogy jelenleg a gyermekek autó-motorsport tehetségkutató programsorozatán, a Humda Junior Gokart Challenge családi napjain mutatják be a hibrid és elektromos technológiákat, közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi ismeretterjesztéssel párosítva - írták.  

A 2019-ben elfogadott Zöld Busz Programra a 25 ezer főnél népesebb települések jelentkezhetnek. Az elektromos buszok beszerzése a klímacélok fontos eszköze - olvasható a program honlapján.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 727 507 megtekintés

Videó: 48 936 148 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7029102

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh