November 10-én rendezik meg idén a Versmaratont, amelyen csaknem száz kortárs költő várja az érdeklődőket, és amelyhez kapcsolódva szavaló és énekmondó pályázatot hirdetnek, és megrendezik a Költők futását is.

A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) immár tizedik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvénysorozatát - olvasható a szervezők MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.   

Mint írják, idén a járványhelyzet miatt új időpontban valósul meg az esemény, ám ismét tizenkét órán át olvassák fel a szerzők Az év versei 2021 antológiában megjelent verseiket. A Versmaratonnak ezúttal is a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) ad otthont, ahol az érdeklődők beszélgetéseket is hallhatnak a szerzőkkel.   

A megnyitót színesíti a Szaval a Suli elnevezésű pályázat győztesének előadása, így a diákok közös szavalata is része lesz a 10 órától 22 óráig tartó programnak, amelyre a belépés ingyenes. 

A Versmaraton keretében immár harmadik alkalommal hirdetik meg a Szaval a suli elnevezésű pályázatot, amelyre iskolák, osztályok, diákcsoportok jelentkezhetnek egy kortárs vers közös elszavalásával. A minimum 5 fős csapatok Az év versei 2021 kötetből választhatnak. A szavalásról készült videókat zsűri értékeli, amelynek tagja Erős Kinga író, kritikus, Horváth Szilárd szerkesztő, műsorvezető, Stifner Gábor kulturális újságíró, Csőre Gábor színész és Zsille Gábor költő, műfordító. A pályázat beküldési határideje november 2. éjfél, a győztes csapat a Versmaraton megnyitóján is fellép.   

A megzenésített versek előadói számára ismét meghirdetik a HangHordozók - Énekmondók versenyét. Mint a közleményben felidézik, az elmúlt négy évben a pályázók 166 kortárs verset zenésítettek meg, amelyek közül többet rádiókban is játszottak.   

A résztvevők a 900 ezer forint összdíjazású versenyen szintén Az év versei 2021 kötetből válogathatnak műveket. Maximum három megénekelt verssel lehet pályázni. A döntőbe jutó tíz produkcióról, valamint a közönségszavazásra bocsátott további három produkcióról december első hetében dönt a zsűri, amelynek tagja Bonyár Judit (NeoFolk), Csík János (Csík Zenekar), Likó Marcell (Vad Fruttik), Váczi Eszter (Váczi Eszter Quartet) és Eredics Gábor népzenész. A beadási határidő november 21., a döntőt 2022. január 22-én rendezik meg.   

Idén is megtartják a Költők futása elnevezésű programot, ám ezúttal új helyszínen, a XII. kerületben, a Költő utcánál. A program lényege, hogy legalább 42 kört futnak Az év versei 2021 kötetben szereplő költők, akikhez bárki csatlakozhat, aki szeret futni, vagy szeretne találkozni kortárs költőkkel és beszélgetni velük. A programhoz tavaly már prózaírók is csatlakoztak. A Költők futását az idén október 16-án 11 és 13 óra között rendezik meg, a találkozó a Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola előtti parkban van.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 065 988 megtekintés

Videó: 48 289 573 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919775

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh