A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények. A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd - húsvét és karácsony mellett - a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott pénteki közleménye szerint pünkösd az egyház megszületésének és a Krisztustól kapott missziós küldetésnek az ünnepe is.    

Az ünnep alkalmából Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pünkösdvasárnap fél 11-kor az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét, Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke 10 órakor a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban vezeti a pünkösdi ünnepi szertartást.   

Az MKPK közleményében azt írták: Isten lelke húsvét után ötven nappal "titokzatos módon, lángnyelvek formájában kiáradt Jézus anyjára, Máriára és a tanítványokra", akik erőt kaptak ahhoz, hogy Jézus tanúi legyenek Jeruzsálemben és az egész földön.   

Kitértek arra: a Szentlélek kiáradásának történetét az Apostolok cselekedetei rögzíti. A leírás szerint miután a Szentlélek eltöltötte őket, az apostolok mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot.   

Úgy fogalmaztak: "Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket." Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egyház, amely egy, szent, katolikus - vagyis egyetemes - és apostoli.   

Hozzátették: a pünkösd előtti szombaton tartják a csíksomlyói búcsút, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 636 773 megtekintés

Videó: 48 834 104 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7011068

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh