Kondorosi Éva, az MTA levelező tagja, valamint férje, a tavaly elhunyt Kondorosi Ádám akadémikus kapta megosztva az International Society for Molecular Plant-Microbe Interactions (Növényi-mikrobiális Molekuláris Kölcsönhatás Nemzetközi Társasága/ IS-MPMI) nemzetközi díját.

A növényi molekuláris biológia legjelentősebb elismerést Kondorosi Éva vette át Kiotóban, a szervezet XV. kongresszusán - olvasható az MTA honlapján Kattintson ide... .

Mint a honlap kiemeli, Kondorosi Éva és Kondorosi Ádám, az MTA egykori rendes tagja, a hazai növényi molekuláris biológia iskolateremtő alakja eredményeit számos alkalommal elismerték. Mindketten megkapták a Széchenyi-díjat, Kondorosi Évát pedig két évvel ezelőtt külföldi tagjai közé választotta az Egyesült Államok Tudományos Akadémiája is.

Kondorosi Éva nemzetközi hírnevet azzal a kutatásával szerzett, amelynek keretében munkatársaival együtt bebizonyította, hogy a baktériumok is képesek a növényi sejtekben termelődő antimikrobiális, vagyis "mikrobaölő" kis fehérjék, a peptidek hatására differenciálódni.

Kondorosi Ádám megalapításától kezdve az MTA Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézetének munkatársa volt. Ő alakította meg és vezette hosszú időn át azt az eredményes kutatócsoportot, amely a növények és baktériumok nitrogénkötő szimbiózisának molekuláris alapjait vizsgálja. Nemzetközi elismertségét mutatja, hogy 1989-ben a francia Nemzeti Kutatási Tanács (CNRS) őt bízta meg egy új növénytani intézet elindításával és igazgatásával.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 088 745 megtekintés

Videó: 48 318 296 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923309

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh