Kaposváron tesztelik majd azokat az elektromos buszokat, amelyeket az evopro csoport magyar mérnökei fejlesztettek ki. Mészáros Csaba, az evopro csoport vezérigazgatója, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara innovációs tagozatának elnöke, csütörtökön állapodott meg erről Szita Károllyal, Kaposvár polgármesterével.

Mészáros Csaba az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a tesztüzem az év végén indulhat. Arról, hogy ki gyártja majd a buszokat és mikor indul a sorozatgyártás, egyelőre nem kívánt részleteket mondani. Kiemelte, hogy a buszok kompozit - vagyis könnyűszerkezetes, üvegszálas technológiával megerősített - műanyagból készülnek majd. A cég az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében ismerteti: a magyar összefogással, hazai beszállítókkal létrehozott, új fejlesztésű, elsősorban kínai akkumulátorokkal felszerelt első jármű karosszériái 2013 tavaszáig készülhetnek el, az EU-s típusengedéllyel rendelkező prototípus pedig az év második felére. A hagyományos, acélszerkezetű buszokhoz képest csaknem harmadával könnyebb, jelentősen kedvezőbb üzemeltetési költségű magyar fejlesztésű jármű nem csupán szerkezetében, hajtásláncában, közlekedéstechnikai megoldásaiban, hanem várhatóan gyártásában is számos újítást tartalmaz.

A cégcsoport mérnökei két éve kezdtek a járműipari fejlesztésbe, amely során nem csupán egy buszt, hanem egy komplex, ma már bizonyos modulok vonatkozásában újításokkal, szabadalmakkal védett rendszert hoztak létre. A munka során elsősorban a Magyarországon jelenlévő, közel 40 nemzetközi és magyar cég termékeiből építkeztek, így a tervek szerint összességében 70 százalékban magyar hozzáadott értékű járműcsalád jöhet létre, amelynek tagjai között midibusztól a csuklós buszig (beleértve a trolibuszt is) számos típus variáció szerepel. A rugalmasság a karosszériamodulokon kívül a hajtásrendszerre is vonatkozik, lehetővé téve így az elektromos, a dízel vagy akár a cseppfolyós gázüzemeltetést is. Az új buszok versenyképességét növelheti, hogy a saját szabadalmaknak köszönhetően, jelentősen csökkenthetők a gyártási és az üzemeltetési költségek - olvasható a közleményben. Az energiafelhasználás optimalizálása érdekében az evopro fejlesztői olyan, előre programozott üzemmódokat is kialakítanak, amelyek révén a vezérlőelektronika tovább csökkentheti az üzemeltetés költségeit.

Az evopro Kft. 2001-ben alakult az evopro csoport első tagjaként, fő tulajdonosa Mészáros Csaba. A tagvállalatok székhelyei Németország, Ausztria, Szlovákia, Románia és Törökország területén találhatóak, a vállalatcsoport mérnökeinek létszáma meghaladja az 1000 főt. A budapesti székhelyű nemzetközi mérnökirodában mintegy 250 villamos-, gépész- és informatikus mérnök dolgozik. A cégcsoportnál végzett kutatási-fejlesztési és innovációs tevékenység 5 éve kezdődött, és egyre jelentősebb méretűvé vált, ezért 2008 óta külön ágazatként, ma pedig már külön cégként működik. Az evopro csoport 2011-ben több mint 16 milliárd forint árbevételt ért el.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 067 783 megtekintés

Videó: 48 293 543 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920080

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh