A Jobbik Kozármislenyi Szervezetének szervezésében avatták fel a Pécs melletti település rovás helységnév tábláját szombaton. Az eseményen részt vett a település polgármestere és dr. Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő.

Az ünnepi beszédében a polgármester kiemelte, a Jobbik tavaly előtt a településen Trianon emlékművet állított, most pedig rovás táblával tette szebbé a kisváros utcaképét. Ez is jól mutatja, hogy a pozitív kezdeményezések elé nem állít akadályt a városvezetés. Az országgyűlési képviselő elmondta, csak az a nemzet lesz naggyá, amely tisztában van múltjával, annak kultúrájával, s ezt méltóképpen ápolja is. A Jobbik és a Rovás Alapítvány kezdeményezésére most már országszerte több ezer helyen hirdetik a táblák, hogy ezen a földön magyar emberek élnek, nem leszünk gyarmat, a magyar föld nem eladó.

Baranya megyében Mohácson és Harkányban a Jobbik kezdeményezésére állnak már táblák, valamint Komlón, Hosszúhetényben és Martonfán helyi civil kezdeményezésnek köszönhetően kerültek kihelyezésre.

A Jobbik célja Baranyában, hogy ne csak a települések nevei, hanem a jövőben utcanév táblák is készüljenek rovással, valamint a Baranya megyét jelző közigazgatási tábla mellett is kerüljön kihelyezésre rovás megyenév. A Jobbik ezen felvetésére a megyei közgyűlésben a közgyűlés elnöke, egyszerűen le cirill betűzte a rovás helységnév táblákat.

A Rovás Alapítvány elkészítette a Bibliát rovás fordításban, melyet a múlt hónapban személyesen Benedek pápának adott át az alapítvány képviselője.

Céljuk az, hogy az írásjelet nemzetközi írásjel minősítésben is bevezessék.

Baranyában április 26-án a megyeszékhelyen kerül sor a következő helységnév tábla avatásra, melynek vendége Szegedi Csanád EP képviselő lesz.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3644248

Jelenleg az oldalon

6
Online