A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója, Bárdos Kata nyerte meg az iLex és az IBM közösen meghirdetett nagyszabású nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot versenyét. A végső győztest a szakmai zsűri hét ország mintegy hétszáz pályázója közül választotta ki.

Az IBM és az iLex Systems együttműködő partnerekként 2018 októberében nemzetközi versenyt hirdettek elsősorban a jogi és gazdasági főiskolai, egyetemi hallgatók számára, de nem kizárva más orientációjú hallgatókat sem, hogy megmutassák a mesterséges intelligencia által teremtett új lehetőségeket. A verseny során a résztvevők LEXI, az iLex virtuális üzleti asszisztense mintájára, az IBM Watson Virtual Assistant fiókjában térítésmentesen regisztrálhattak, majd a saját fiókban építették fel saját, egyedi megnevezésű és szakirányultságú robotjukat. A cél az volt, hogy a mesterséges intelligencia lehetőség szerint valamennyi funkciójának a saját chatbotba történő beépítésével olyan üzleti asszisztenseket hozzanak létre, amelyek segítenek nemzetközi kiterjesztésű jogi, közgazdasági, illetve informatikai feladatok napi értelmezésében és megoldásában.

A verseny meghirdetése óta több mint 50 egyetemi eseményt rendezett meg az IBM és az iLex tíz országban, több mint 2.500 hallgató részvételével. A beérkezett pályamunkák közül a legjobb 50 került a nemzeti zsűri elé, amelyek közül hét országgyőztes került kiválasztásra. A nemzetközi zsűri a hét ország győztese közül választotta ki a nemzetközi győztest. A döntésben nagy szerepet játszott az adott pályamunka szakmai tartalma, piaci felhasználhatósága, a kreativitás és a témaválasztás.

A díjátadónak november 22-én az IBM Budapest Lab adott otthont, ahol jelen volt mások mellett Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Dr. Ritter Marianna, az iLex Systems Zrt. alapító-vezérigazgatója és Antonio Muttoni, az IBM kelet-közép-európai igazgatója.

A nemzetközi győztes Bárdos Kata, a PTE Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója lett a „Brexit jogi hatásait bemutató információs chatbot” című pályamunkájával, így ő vehette át az iLex Systems Zrt. által felajánlott Apple Watchot. A pécsi jogi kar két további hallgatója részesült „Nemzeti különdíjban”: Liszi Bálint és Szabó Roland.

– Büszkék vagyunk a hallgatóinkra, és az ő sikerükre – adott hangot örömének a hír kapcsán Fábián Adrián, a PTE Állam- és Jogtudományi Kar dékánja. – Az ilyen eredmények csak megerősítik Trócsányi László igazságügyi miniszter úr közelmúltban elhangzott szavait, mely szerint szükség van az erős vidéki jogi karokra, képzőintézményekre – hangsúlyozta a dékán.

Forrás: BAMA

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 097 017 megtekintés

Videó: 48 322 849 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923823

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh