A 25. jubileumát ünneplő Első Pécsi Ifjúsági Vasútmodellező Klub a Vasútmodell Parádét 2018. november 24-25-én, a Pécsi Kulturális a Központ társszervezésével idén 27. alkalommal rendezi meg.

A különböző méretarányban elkészült terepasztalok komoly átépítéseken estek át, illetve lettek kiegészítve. Vendégkiállítóink is új terepasztalokkal rukkolnak elő, és testvérvárosunkból, Eszékről, a Tudomány és Technika Házából is érkeznek kiállítók. A tavalyi sikeren felbuzdulva idén kiegészítik a mindenki által megépíthető modellek és makettek körét, hoznak drónokat és elektronikai építőmodulokat.

Megújult az ország legnagyobb "N" méretarányú 26 m2-es terepasztala és modulrendszere is. Mindkét napon nyitástól zárásig különböző méretarányban, összesen 6 nagy terepasztalon futnak a vonatok. A nagy sikerű játszóház idén is várja a kisgyermekeket játék terepasztalokkal, kirogamival, bütyköldével. A gyerekeknek a játszóházban egész nap lehetőségük lesz kipróbálni a játékterepasztalokat, illetve a kisebbek építhető a vonatokkal, kertvasút modellekkel játszhatnak. Szintén mindkét nap lesz modellvasút börze. A vitrinekben szebbnél szebb modellek bemutatója lesz.

Képviselteti magát hazánk legjelentősebb vasúti digitális kiegészítőit gyártó üzeme illetve a német Viessmann modellgyártó nagyvállalat, melynek legnagyobb európai üzeme Magyarországon található.

A Vasútmodell Parádé szombati megnyitóján az első szerelvényt Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Páva Zsolt személyesen indítja el. Délután szakmai előadás színesíti a programot, este 19.00 órakor tűzijáték zárja a szombati napot.

A Parádéra minden kis és nagyvasút iránt érdeklődőt szeretettel vár az Első Pécsi Ifjúsági Vasútmodellező Klub és a Pécsi Kulturális Központ november 24-én 10.00-19.00, és november 25-én vasárnap 10.00-17.00 óra között. Belépőjegy: gyerek: 1000 Ft/fő, felnőtt: 600 Ft/fő.

Látnivalók:

- Az ország legnagyobb egybefüggő N-es építési nagyságú 23nm-es terepasztala.
- N-es modulterepasztal rendszer. Különleges kis szériás, és egyedi építésű járművekkel.
- 0-ás modul terepasztal rendszer.
- Gyerekeknek játék terepasztalok különböző méretarányokban.
- Szombat este 7-órakkor tűzijáték klubbunk fennállásának 25. évfordulója alkalmából.
- Vendégkiállítónk: A Pécsi Gyors Vasútmodellező klub 0e méretarányú modul terepasztal rendszerükkel.
- Kisfaludi Zsolt H0-ás terepasztala.
- Vasútmodellek és kiegészítők börzéje

 

 

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 712 862 megtekintés

Videó: 48 925 420 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7027026

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh