Az országban az elsők között állapodott meg a Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. vezetése és a Vasas Szakszervezeti Szövetség Alapszervezete a jövő évi béremelésekről. A haunisok 2017-hez és 2018-hoz hasonlóan, 2019-ben és 2020-ban is egyaránt átlagosan 10-10%-kal több fizetést vihetnek haza, köszönhetően annak, hogy az alapbérek és a jutattások összegei is nőnek.

Technológiájával és termékeivel is a gépgyártás nemzetközi élvonalát képviseli a Hauni Hungaria Pécsett. A gyár közel 1300 embert, többségébben hiányszakmának számító fém- és gépipari szakembereket, mérnököket foglalkoztat. Az ő tudásuk és tapasztalatuk a piaci siker egyik legfontosabb összetevője, ezért a vállalat számára kulcskérdés a munkavállalók megbecsülése és motiválása. Ennek része az átlagosnál jóval kedvezőbb munkakörülmények biztosítása mellett a kiemelt bérezés is.

A Hauni vezetése a következő évekre egy olyan, a munkavállalók számára rendkívül kedvező béremelési programot tett le novemberben az asztalra, amit a szakszervezet is rövid egyeztetést követően elfogadott. A javaslat értelmében 2019-ben és 2020-ban is egyaránt átlagosan nettó 10%-kal növekszik a haunisok jövedelme. A béremelésnek három fontos pillére van. Az alapbér nettó 5-5%-kal fog emelkedni 2019-ben és 2020-ban. Ezzel együtt emelkednek az alapbérhez kötött juttatások, mint a műszak- és a túlórapótlékok. A Hauni Hungaria vezetése emellett vállalta, hogy amennyiben a szociális hozzájárulási adó mértéke csökkenne, akkor ezt az évi 2%-ot is az alapbér emelésére fordítja.

A kedvezőtlen adójogi változások ellenére évi bruttó 150 ezer forinttal emelkedik, így 2020-ra több mint háromszorosára nő az éves cafeteria-keret, amit természetesen minden munkavállaló megkap.

A harmadik fontos bérelem a különféle bónuszok és jutalmak. A különböző jogcímeken járó többletjuttatás mértéke meghaladhatja a kéthavi alapbér összegét. Ennek egy része ráadásul nem teljesítményhez kötött, hanem például karácsonyi jutalomként kerül kifizetésre félhavi bér minden novemberben, illetve évente dinamikusan növekedő hűségbónusz jár az ötödik év után.
A munkabéren felül a haunis munkatársak lakhatási és iskolakezdési támogatást is igénybe vehetnek. Ezeknek az adóterhei a jövő évtől ugyan jelentősen megemelkednek, de ezt a többletköltséget a vállalat magára vállalja, így a kifizetett nettó összegek változatlanok maradnak.

A béremelési programmal a Hauni Hungaria továbbra is vonzó munkahely szeretne maradni, ahol hosszú távra tervezhetnek a kollégák. Az elmúlt hónapokban több mint kétszáz új ember lépett be a céghez és jövőre is további bővülést terveznek, főleg mérnöki és konstrukciós területeken. A folyamatosan növekvő, a jogszabályi előírásokat és az átlagot is meghaladó juttatások, kiemelkedő munkakörülmények eredményeként az országos átlag alig harmada a fluktuáció a vállalatnál, miközben továbbra is a legjobb szakembereket vonzza magához.

A Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Pécs és Baranya megye egyik legnagyobb iparvállalata. 1994 óta stabil és állandó szereplője a helyi gazdaságnak. A német tulajdonú Körber csoportba tartozó Hauni a gépgyártás nemzetközi élvonalában van, a pécsi üzem magasan képzett munkatársai világszínvonalú berendezésekkel dolgoznak. A társaság folyamatosan növeli a foglalkoztatotti létszámot, elsősorban műszaki végzettségű szakmunkásokat és diplomásokat keresve.

Forrás: Hauni Hungaria Gépgyártó Kft.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 085 731 megtekintés

Videó: 48 315 852 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922987

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh