Harmadszor rendezte meg a Hauni Hungaria és a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a TechCsajok fesztivált Pécsett. A cél, hogy a pályaválasztás előtt álló középiskolás lányok közül minél többen válasszanak műszaki-természettudományos szakmákat. Ezzel enyhülhet a hazai szakemberhiány, ráadásul átlag feletti karrierlehetőségek is várnak rájuk.

Az egész Európai Unióra igaz, hogy miközben az egyetemi hallgatók körében a lányok aránya már régóta 50% felett van, a műszaki szakmákban súlyosan alulreprezentáltak. Ezeken a szakterületeken található a legtöbb hiányszakma – legyen szó közép- vagy felsőfokú végzettséget igénylő pozíciókról. Ezért a munkaadók körében rendkívül keresettek még a frissen végzettek is, ami természetesen átlag feletti kereseti és karrierlehetőségekkel jár együtt.

A Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére elindult TechCsajok rendezvénysorozat célja, hogy ezekre a lehetőségekre felhívja az iskola- és pályaválasztás előtt álló fiatal lányok figyelmét. Az Expo Centerben tartott pécsi rendezvény ezúttal az egész országban a legnagyobb volt: húsz iparvállalat és intézmény bemutatkozó standjával találkozhattak a megjelentek. Köztük nemzetközi nagyvállalatok (Knorr-Bremse, Mercedes-Benz, Robert Bosch, SAP) és helyi ipari cégek (Lakics Kft., Seress Kft., Büttner Kft.) egyaránt akadtak.

Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a megnyitón azt emelte ki, hogy az ipar 4.0 korszakában a nemzetgazdaság növekedésének záloga, hogy a cégek tudják tartani a lépést a rohamosan fejlődő technológiával. „A műszaki és az informatikai szakmák minden eddiginél nagyobb lehetőségeket rejtenek a fiatalok számára. A maguk területén a világ élvonalába tartozó cégeknél dolgozhatnak úgy, hogy közben Magyarországon tudnak maradni” – mondta az államtitkár.

A több mint kétszáz, zömében baranyai középiskolákból érkezett lány számára kézenfekvő továbbtanulási irány a pécsi egyetem Műszaki és Informatikai Kara. „Fel kell oldanunk a szakmákat fiús és lányos pályákra osztó előítéleteket, amelyek sok tehetséges fiatalt térítettek már el a céljaitól. A lányokat is arra bátorítom, jelentkezzenek nyugodtan mérnöknek, hiszen egy elképzelhetetlenül sokszínű világba léphetnek be ezzel” – biztatta az összegyűlteket Medvegy Gabriella dékán. Szavait megerősítette a megnyitó utáni pódiumbeszélgetés, ahol három sikeres nő osztotta meg a közönséggel a tapasztalatait a saját szakmájával kapcsolatban.

A Hauni Hungaria a megye legnagyobb iparvállalataként a kezdetektől a program főtámogatója. „Az egyedi gépgyártásban a siker legfontosabb tényezője a jól képzett szakembergárda. A Hauni minden eszközt megragad, hogy segítse a műszaki pályákon tanuló fiatalokat. Duális képzés, egyéb szakmai lehetőségek és más ösztönzők is várják a diákokat nálunk, a legjobbak pedig végzés után állásajánlatot kapnak. Szeretnénk egyre több kolléganőt alkalmazni a konstrukcióban és a termelésben, hiszen a tapasztalataink szerint a jelenlétük motiválólag hat az egész csapatra” – foglalta össze Katona Gábor ügyvezető a Hauni törekvéseit.

Forrás: Hauni Hungaria Gépgyártó Kft.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 072 146 megtekintés

Videó: 48 300 481 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920737

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh