A Pécsi Tudományegyetemen (PTE) várhatóan 4850 új hallgató kezdheti meg a tanévet, a felvettek száma néhány százalékkal elmarad a tavalyitól - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t pénteken.

Közleményükben azt írták: a hallgatók 58 százaléka alap-, 17 százaléka osztatlan, 15 százaléka mesterképzésen tanul majd, 10 százaléka felsőoktatási szakképzésen vesz részt, a felvettek több mint 86 százaléka támogatott szakra került be.  

A jelentkezők idén is a nappali munkarendet preferálták, az elsőévesek 76 százaléka teljes idős képzésen tanulhat a 2020/2021-es tanév őszi félévében - tették hozzá.  

Kiemelték, a képzések között továbbra is a legnépszerűbbek között van az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint az ápolás és betegellátás szak, de sokan érdeklődnek a gazdálkodás és menedzsment, a kereskedelem és marketing, a mérnökinformatikus, valamint a fogorvos szak iránt is.  

A PTE négy kara, a jogi, az orvosi, a kultúratudományi, pedagógusképző és vidékfejlesztési, valamint a művészeti idén növelni tudta a beiskolázási létszámát - jegyezték meg.  

Rámutattak, hogy az intézmény "elsőhelyes kampánya" - amelynek egyik fontos eleme a rektori ösztöndíj volt - idén is eredményes volt: az utólagos sorrendmódosítással az elsőhelyes jelentkezők száma 115-tel nőtt.  

Kitértek arra, hogy a legmagasabb pontszám az alapképzésen az angol nyelvű kommunikáció és médiatudomány szakhoz kellett (432), a pszichológia szak levelező munkarendjére 430, míg a nappali képzés államilag finanszírozott részére 419, az önköltségesre 420 pontra volt szükség.  

A közgazdaságtudományi kar angol nyelvű képzéseire is magas volt a bejutási küszöb: a gazdálkodási és menedzsment szakra 422, a turizmus-vendéglátás szakra 408 ponttól lehetett felvételt nyerni - jegyezték meg. Hozzáfűzték: az osztatlan képzéseken a legmagasabb pontszám, 459 az önköltséges fogorvos-képzéshez kellett, míg az állami ösztöndíjas jogász szakra 414, a fogorvos szakra 413, az általános orvos szakra 402 pont volt a limit. Az osztatlan tanárszakokon a legmagasabb ponthatár az angol-orosz tanári szakpáron volt, oda 436 ponttól lehetett bejutni.  

Az egyetem felhívta a figyelmet arra, hogy szeptembertől bővül a PTE képzéskínálata. A műszaki és informatikai karon gépészmérnöki mester szakot hirdettek. Az egyetem nyújtotta képzési palettán a belsőépítész-tervezőművész szak is szerepel, a természettudományi karon pedig a földtudományi mesterképzésen is felvehetik kurzusaikat a hallgatók.  

Hangsúlyozták, hogy a PTE a járványhelyzetre felkészülve, biztonságos keretek között várja hallgatóit szeptembertől, számolva az esetleges online oktatással is.  

Az új hallgatók beilleszkedését közösségépítő programokkal segítik, köztük a "beléPTEtő gólyatréninggel", a résztvevők kiscsoportos foglalkozáson kapnak támogatást az egyetemi élet első lépéseihez - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4562012

Jelenleg az oldalon

18
Online