Online szavazást indít a pécsi önkormányzat a baranyai megyeszékhely felett magasodó TV-torony környezetének fejlesztésével kapcsolatban - tájékoztatta a helyhatóság közleményben az MTI-t.

A Mecsek 535 méteres, Pécs városközpontjától északra lévő Misina hegy csúcsán megvalósuló fejlesztésekkel kapcsolatban - emlékeztettek a közleményben - egyszer már kikérték a helyiek véleményét.

Tavaly augusztusban nyílt ötletbörzét hirdetettek a pécsiek körében, hogy olyan beruházás "jöjjön létre, amely nemcsak folyamatosan vonzza a látogatókat, de gazdaságilag fenntartható és illeszkedik is a befogadó környezethez" - közölték.    

Az akkori öt legjobb ötletterv alapján készített el az önkormányzat három olyan koncepciótervet, amelyek formai és tartalmi szempontból is megfelelnek a pályázat előírásainak, továbbá tartalmazzák azokat az igényeket, amelyeket a pályázók megfogalmaztak - jelezték a közleményben.    

E szerint a kedden elindult és egy hónapon át tartó lakossági szavazáson arról dönthetnek a pécsiek, hogy a Misina-tetőn mozgás- és túraközpontot, családcentrikus közösségi teret, vagy a Mecsek természeti erőforrásait bemutató korszerű kiállítóközpontot alakítsanak majd ki.    

A közlemény alapján a három koncepciótervről a misinaotletborze.hu/szavazas weboldalon található bővebb információ, s szintén e felületen dönthetnek a helyiek online szavazás keretében a következő egy hónapban arról is, hogy melyik irányt támogatják.    

A szavazás után a legtöbb szavazatot elérő koncepcióterv tervezése és kivitelezése kezdődik meg - előreláthatólag 2022 tavaszán; a kivitelezés egy évet vehet igénybe - írták.    

A fejlesztéseket koordináló Pécsi Városfejlesztési Zrt. honlapja szerint a területi- és településfejlesztési operatív program (top) előző városvezetés idején - 2016 végén -  elnyert, csaknem 380 millió forintos keretéből fedezett beruházást százszázalékos támogatási intenzitás mellett valósíthatják meg.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 060 841 megtekintés

Videó: 48 280 108 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6918677

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh