- A történelmi korszakok közül mi nem a hanyatló, romboló, hanem a teremtő és építő világot képviseljük - hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken a mecseki Jakab-hegyen álló, közelmúltban felújított Új templom turistapihenő átadásán.

A kereszténydemokrata politikus azt mondta: a kultúrtörténet előszeretettel alkalmaz összefoglaló jellegű minősítéseket különböző történelmi korszakok minősítésére. Ezek szerint vannak teremtő, megőrző és hanyatló korszakok. A teremtő korszakok alkotnak, a megőrzők megóvják az elődök által teremtett értékeket, a hanyatló idők pedig mindezt elvesztik, elvesztegetik, lerombolják - fejtette ki.
    
Azt mondta, a Jakab-hegyi Pálos kolostor az évszázadok során sokszorosan élte át a történelem viharait, az általuk alkotott értékek megújulása pedig azt mutatja, hogy "mi nem a hanyatló, romboló, hanem a teremtő és építő világot képviseljük".
    
Hozzátette, hogy a pusztulás felelőseit név szerint ismerjük, ám az építők és értékteremtők nevei homályban maradtak, ezt az adósságot azonban törlesztenünk kell.
    
Semjén Zsolt emlékeztetett, hogy a kolostor romjait Gosztonyi Gyula mérte fel az 1920-as évek második felében, az első konzerválási munkálatok Kárpáti Gábor régész irányításával a hetvenes években indultak meg, majd 2019-ben a nemzeti mellett az épített örökségre is kiemelt figyelmet fordító Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága valósított meg ismét egy ilyen jellegű feladatot, egyben megújította az 1947-es alapokon álló "Új templom" turistapihenőt is.
    
Az egykori pálos kolostorrom felújítása egy Interreg horvát-magyar együttműködés keretein belül valósult meg mintegy 25 millió forint értékben a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság beruházásában, míg a közelében lévő, egykori rendház alapjain nyugvó Új templom turistapihenő és kilátó felújítását a Környezeti és energiahatékonysági operatív program mintegy 29,3 millió forintos forrásának felhasználásával végezték el.
    
A Jakab-hegyen a 13-16. században, majd rövid ideig a 20. században éltek és munkálkodtak pálos szerzetesek. A hegyen korai kolostoruk romjai, valamint a későbbi visszatelepülés korában létesült, befejezetlen újabb kolostor és kápolna kezdeménye maradt fenn, utóbbi a zarándokokat, turistákat szolgálva "Új templom" pihenő és kilátó néven ismert.
    
A két helyreállított épület pénteken tartott átadási ceremóniájának részeként a Pálos Rend és a Pécsi Egyházmegye emléktáblát avatott.
    
Az eseményen Závoczky Szabolcs a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója azt mondta: a tízezer hektáros Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet szívében a természeti, teremtett és az egyházi kulturális értékek találkoznak, így kézenfekvő volt a népszerű turistautak találkozásánál fekvő romok és a turistaház felújítása.
    
Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára arról számolt be, hogy a nemzeti parkok az elmúlt tíz évben 200 ezer hektáron 60 milliárd forint felhasználásával több mint 200 fejlesztési projektet valósítottak meg. A munkálatok nagy részével az egyre aktívabb módon pihenő turistákat szolgálják, amit mutat a nemzeti parkok egyre növekvő látogatottsága is.
    
Hoppál Péter (Fidesz), Pécs és térsége országgyűlési képviselője különlegesen kultikus helynek nevezte a Jakab-hegyi kolostorromokat beszédében, hangoztatva, hogy a pálosok mély európaiságot adtak, megerősítették a keresztény identitást.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 072 732 megtekintés

Videó: 48 300 988 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920797

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh