Huszonnégy - köztük három magyar - Duna-menti országból származó művész mutatkozik be a Németország, Ausztria és Szlovákia után Magyarországon, a Pécsi Galériában megnyílt Kunst am Strom (A művészet áramában) című nagyszabású nemzetközi kiállításon - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Zsolnay Örökségkezelő NKft. közleményében az április 10-ig látogatható tárlat kapcsán azt írták, hogy a kiállításon nyolc Duna-menti ország - Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Románia és Bulgária - művészeti életébe pillanthatnak be az érdeklődők.   

Közölték: a tárlaton képzőművészek és írók keresik a válaszokat korunk legégetőbb kérdéseire a klímakatasztrófától a világjárványon át egészen a háborúig.    

A kommüniké szerint a Duna-mente olyan gazdag történelmi és művészeti hagyományokkal bír, hogy ezekben a súlyos kérdésekben is izgalmas és művészileg innovatív válaszok születtek a régió alkotóitól.   

Az egyes országok kurátorai két-három művésztől válogattak be műveket az anyagba, főképp két generációra koncentrálva: olyanokra, akik még megélték Európa megosztottságát, a vasfüggöny létét, és a náluk jóval fiatalabbakra, akik már az egyesült Európában születtek és nőttek művésszé.   

A kiállításnak szoros pécsi kötődései vannak: a magyar kurátor Somody Péter festőművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának professzora, aki egyben az egyik magyar kiállító, Imreh Sándor és Pertics Flóra mellett.   

A művekhez választott szövegek szerzői túlnyomórészt a Pécsi Íróprogramban részt vett szerzőktől származnak.    

A Kunst am Strom kiállítás április 10-ig marad Pécsett, majd Zágrábba, onnan pedig Temesvárra, Újvidékre és végül Szófiába költözik.   

A tárlatról további információk találhatók a pecsigaleriak.hu weboldalon.

Forrás: MTI  / pecsigaleriak.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 710 617 megtekintés

Videó: 48 923 596 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026619

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh