Nyolcadik alkalommal rendezik meg a fajta népszerűsítésére hivatott Portugieser du Monde nemzetközi borversenyt és kóstolófesztivált április 22-én és 23-án Villányban és Pécsen - közölték a szervezők az MTI-vel.

Mint írták a megmérettetésen szlovák, német, szlovén, osztrák, szerb, horvát és magyar borok alkotják a nemzetközi mezőnyt, s csaknem száz bort neveztek a versenyre. A verseny nemzetközi jellegét erősíti, hogy a magyar zsűritagok mellé érkeznek szakértők Szlovéniából, Lengyelországból, Olaszországból és Ausztriából is - olvasható a közleményben.   

A Villányi borvidék és a Pécsi Borozó - az elmúlt két évben a pandémia miatt elmaradt - rendezvényén a versenynek a Siklósi Vár ad otthont április 22-én, ahol a nemzetközi zsűri előtt mérkőznek meg a benevezett borok, majd a nagyközönséget a pécsi kóstolófesztiválra várják április 23-án.   

A szombaton délután három és este nyolc óra között zajló kóstolófesztivált a pécsi Magtár Látogatóközpontban rendezik meg, ahol díjazzák a legjobbakat és bemutatkozik a villányi borvidék bisztróborának, a REDy-nek az új évjárata, emellett a közönség kedvére kóstolhat a nevezett és díjazott borokból, sőt minden résztvevő pincészet valami mást is megmutat kínálatából.   

Győrffy Zoltánt, a rendezvény ötletgazdáját és versenyigazgatóját idézve közölték, hogy a portugieser - egykori nevén kékoportó - kékszőlőfajta Közép-Európa egyik kikerülhetetlen és fontos fajtája, amely a borvilágban sajnos ritkán kerül reflektorfénybe. Tíz éve csak villányi portugieserekkel rendezett tematikus kóstolót a Pécsi Borozó magazin, a következő évtől azonban már nemzetközivé bővült a mezőny.

Forrás: MTI / pecsiborozo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 288 214 megtekintés

Videó: 51 169 552 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7324012

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh