Semmelweis Ignác születésének 194. évfordulóján, az egészségügyben dolgozókat ünnepelték országszerte. A Komlón rendezett Semmelweis-napi ünnepségen Polics József polgármester nyújtott át városi elismerést.

Június utolsó munkanapján rendezték Komlón a Semmelweis-napi ünnepséget. A színházban lezajlott eseményen Polics József polgármester az önkormányzat nevében köszöntötte az egészségügyben dolgozókat. Ünnepi beszédében Semmelweis Ignác alakját idézte fel, akinek tevékenységét igaz, csak halála után egy-két évtizeddel ismerték el, de elhivatottsága a maiak számára is példa.

„Ez az a nap, amikor a gyógyító és ápoló hivatásról a tisztelet és a köszönet hangján esik szó. Arról a hivatásról, amely a másik emberen való segítésről, folyamatos rendelkezésre állásról és az ezzel járó önfeláldozásról szól”– hangsúlyozta a polgármester.

Polics József köszönetet mondott az egészségügyben dolgozóknak a kitartásért, nyitottságért, aminek segítségével városunkban is megkezdődhetett a beteg egészségügyi rendszer „gyógyítása”. Ennek első lépése a kórház megmaradása volt. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy hosszú küzdelem áll még előttünk a biztonságos és színvonalas működtetés feltételeinek megteremtéséig.

„Eredményeket csak közösen érhetünk el, az Önök alázatos szakmai munkája nélkül a fejlesztések elvesztik értelmüket – hívta fel a figyelmet az egészségügyben dolgozók áldozatos munkájára Polics József.

A beszédet követően ünnepélyes aktusra került sor. Lelkiismeretes, magas szakmai színvonalú gyógyító munkájáért „Komló Város Közegészségügyéért” kitüntetésben részesült dr. Papp Zsuzsanna Etelka neurológus főorvos, akinek a városvezető nyújtotta át a képviselő-testület és a város elismerését.

Az ünnepi rendezvény a Súgólyuk együttes zenés műsorával zárult.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 715 920 megtekintés

Videó: 48 927 851 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7027580

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh