A kormány mai döntése értelmében újabb 365 millió forintnyi ÖNHIKI-támogatást kapott Komló. Ez a júniusban már odaítélt, 120 millió feletti összeggel együtt a város tervezett éves bevételeinek 10%-át is eléri.

Komló évekig nem volt jogosult pályázni az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak elkülönített forrásokra, csupán tavaly, Polics József polgár-mester törvénymódosításának köszönhetően került vissza az „ÖNHIKI-térképre”. A lehetőséggel tudott is élni az önkormányzat, hiszen már tavaly is több százmilliós nagyság-rendű többletbevételt hozott a településnek.

Idén ez a tendencia folytatódott, hiszen az ÖNHIKI első üteméből országos szinten az egyik legmagasabb összeggel részesedett a város. A mai döntés azonban még ezen is túltesz: az elnyert 365 millió forintnál csupán Baja kapott többet. Jellemző adat, hogy a Baranyába érkezett pénz mintegy negyede került Komlóra. – A siker a városvezetés és a térség országgyűlési képviselői közös munkájának az eredménye – kommentálta a nyilvánosságra került számokat Hoppál Péter választókerületi elnök.

A forrást a város a működési hiány csökkentésére fordíthatja: bérekre, intézmény-fenntartásra és egyéb folyó kiadásokra. Segítségével tovább csökkenhet a korábbi éve-kénél amúgy is alacsonyabb költségvetési hiány és mérséklődhet a helyhatóság eladósodottsága. Az ÖNHIKI-pénzek két részlete ugyanis a hiány mintegy harmadát fogja fedezni.

Forrás: Komló város Hivatalos Kommunikációja

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters