Alig egy hete jelentette be a Főkefe Kft., hogy száz új álláshelyet hoz létre Komlón. Ezúttal pedig egy másik állami cég, a Kézmű Zrt. adta hírül, hogy ugyanennyi új dolgozót vesz fel, tovább csökkentve az állástalanok számát.

A konfekcióárukat és lakástextilt gyártó, fővárosi székhelyű vállalat egy éve nyitott telep-helyet Komlón. A javuló üzleti eredmények és bővülő megrendelés-állomány az idei évre jelentős létszámbővítést tett lehetővé: összesen száz fő állhat munkába határozatlan idejű szerződéssel, akár azonnali munkakezdéssel.

A foglalkoztatás részmunkaidőben, napi négy órában történik majd és a cég vezetői első-sorban megváltozott munkaképességűek jelentkezését várják. Minden leszázalékolt jelentkezhet, de előnyt élveznek azok, akik részt vettek komplex felülvizsgálaton és részt vesznek az azt követő rehabilitációs programban.

A lehetőség többszörösen is előnyös, hiszen helyben van és azt a korosztályt érinti, akik betegségük miatt eleve hátrányos helyzetben vannak a munkaerőpiacon és többségében már hosszú ideje kénytelenek munka nélkül élni.

A feltételeknek megfelelő regisztrált álláskeresőket a munkaügyi hivatal az önkormányzattal együttműködve értesíteni fogja, de maguk is érdeklődhetnek akár személyesen, akár a telefonos vagy elektronikus elérhetőségeken.

Forrás: Komló Város Önkormányzata

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4558927

Jelenleg az oldalon

7
Online