Régóta dédelgetett elképzelés valósulhat meg Sikonda környékén. Az üdülőtulajdonosok részéről felmerülő jogos igény hosszú ideje napirenden van. Valószínűleg ősszel már kerekezni is lehet az új bicikliúton.

Komló Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a közel húsz kilométeres kerékpárút építésének támogatásához. Tavasszal a kérelmet elutasították, de a városvezetés kereste a megoldásokat, nem mondott le terveiről.

Május közepén a KÖZOP (Közlekedési Operatív Program) maradék forrásokra tett szert, a kormány új pályázatot írt ki. A kérelem benyújtásához egy úgynevezett előszűrőn kell megfelelni, illetve Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter támogatására is szükség van, hogy a pályázatot be lehessen nyújtani. Az önkormányzat gőzerővel dolgozik a projekt megvalósításán.

Június 4-én kapta kézhez a hivatal a miniszter úr támogató levelét. A június 15-i testületi ülésen a képviselők elfogadták a programot. Jelenleg az előzetes közbeszerzési eljárás folyamatánál tart a munka. A döntés július közepére várható. Polics József polgármester bízik benne, hogy a pályázat sikeresen veszi az akadályt. Ha nyernek, a beruházást október 31-ig kell befejezni.

A tervezett beruházás a 66-os úttól indulna, itt új csomópontot fognak kialakítani az engedélyezési tervbe foglaltak figyelembe vételével. A kerékpárút nyomvonala a Tóparti úton fog haladni, így ez az útvonal is megújul majd. A Zöld Béka Üdülőháztól egy teljesen új nyomvonal épül, ami a horgászépület mögött az erdőben fog haladni. Innen a Vadásztanyánál ér le a Tölgyfa utcához, ahol új átvezetést építenek ki a Sikondai úton a volt büféig. A másik oldalon a meglévő kerékpárúton haladhatunk tovább. A polgármester célja, hogy két nyomvonalon lehessen közlekedni gyalog és kerékpárral a Camping és a Fürj köz között 1,3 méter széles sávban. A Fürj köz után meredek szakasz következik, itt teljesen új, az árok mellett a zöldterületen kialakított kerékpárút épül majd. A Mecsekfalui útnál felfestéssel alakítják ki a bicikli utat, ami egészen a belvárosig lesz elérhető. Biztonságos csatlakozást terveznek az Altáró, Patak utcai kerékpárúthoz.

További beruházásokra is vannak elképzelések. A városközponttól két irányba is lehetne építkezni, az egyik Zobákpusztától Pécsvárad illetve a Völgység felé, a másik pedig a Magyarszék, Magyarhertelend, Orfű nyomvonal. Ha csatlakozni tudnánk az országos hálózathoz, biztonságosan le tudnánk tekerni a Dráváig.

Egyre nagyobb az igény a kulturált szabadidő eltöltésére. Ettől a beruházástól növekedne a térségünkbe látogató turisták száma. A kerékpárút mentén változatos szolgáltatásokat igénybe vehetnek a vendégek: többek között wellness, szanatórium, lovarda, falusi turizmus.

A polgármester bízik benne, hogy a tervek megvalósulnak, nem csak a vágyak szintjén maradnak. Erre már csak pár hetet kell várnunk.

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3179927

Jelenleg az oldalon

5
Online