Két hete nyitotta meg kapuit Dávidföldön a Munkácsy Mihály utca 46. szám alatt a Mini Zoo, egy nagyszerű kezdeményezés. Az eltelt időszak sok állatbarátnak okozott örömet, hiszen huszonöt állatfaj egyedeit figyelhetjük, simogathatjuk meg.

A kisállatkertben mókusok, hüllők, papagájok és kétéltűek találtak otthonra. Számos kisállat kézbe vehető, simogatható. A városi ember számára felüdülés, kapcsolat a természettel, a gyerekek pedig sokat tanulhatnak és nem csak biológiából.

A Mini Zoo csapata október 29-én tartja a Halloween ünnepet, első rendezvényét. Terveik szerint egész évben különféle aktuális programokkal fogják várni látogatóikat.

A szombati parti 14.00 és 20.00 óra között kerül megrendezésre. A jelmezben érkezőkről fotó készül. Az ötletes megjelenésre a Mini Zoo honlapján lehet majd szavazni. A nyertesek értékes jutalomban részesülnek.

A rendezvény társszervezője a Komlói Állatvédő Egyesület. Éppen ezért az eseményen örökbefogadásra és adományozásra is lesz lehetőség.

Ízelítő a programokból:

Családi tökfaragás, minden család faraghat egy ajándék sütőtököt, amit akár haza is vihet.

Interaktív játékok gyerekeknek, halloweeni plüssök készítése.

Rémisztő arcfestés.

Bátorságpróba, halloween-kvíz, csillámtetoválás.

Szeretettel és örömmel vár minden korosztályt a Mini Zoo és a Komlói Állatvédő Egyesület.

Forrás, fotók: Mini Zoo

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 370 322 megtekintés

Videó: 51 232 430 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7335271

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh