Dinamikusan bővül a térfigyelő kamerák hálózata Komlón. December közepén a Kresz Parkban, Szilvásban és a buszpályaudvaron álltak üzembe újabb berendezések. A cél a közbiztonság javítása és a rongálások megelőzése.

Az idei év során is beruházások, felújítások egész sora történt Komló-szerte, amelyek barátságosabbá és élhetőbbé teszik a várost – már amennyiben nem esnek a vandálok áldozatául. Az önkormányzat ezért már évek óta folyamatosan bővíti a térfigyelő kamerák hálózatát, amelyek segítségével hatékonyabban előzhetők meg a kisebb, de bosszantó rongálások épp úgy, mint a komolyabb bűncselekmények.

December közepén Komló több pontján is új kamerák álltak üzembe. Kettő közülük a közelmúltban több lépcsőben kicsinosított és szabadtéri sporteszközökkel is felszerelt Kresz Parkba került, a környéken élők régi kérésének eleget téve. Szintén két kamera került Szilvásba: a Hunyadi utcában, valamint az Alkotmány és Dózsa utcák kereszteződésében működnek. További három pedig a buszpályaudvar környékén kapott helyet, amely a jelentős forgalom miatt bűnmegelőzési szempontból kiemelten fontos terület. A jövő év elején további kettőt helyeznek még ki a szakemberek, méghozzá a szilvási Alkotmány utca egyes pontjaira.

„A kilenc kamera telepítésének összköltsége eléri a 6,7 millió forintot, de ez egy minden tekintetben megtérülő beruházás – mondta el Polics József polgármester. „Milliókban mérhető a rongálók által évente okozott anyagi kár a városban, a megelőzéssel ezt a pénzt új fejlesztésekre tudjuk fordítani. Ennél is fontosabb azonban, hogy a Komlón élők biztonságban érezzék magukat, amelyhez reményeink szerint ezek az új berendezések is hozzájárulnak – tette még hozzá a múlt héten átadott beruházás kapcsán a városvezető.

Forrás: Komló Város Önkormányzat

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 739 086 megtekintés

Videó: 48 946 079 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7030743

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh