Nagy Lajos királyt és Vilmos középkori pécsi püspököt ábrázoló szoborkompozíció készült a pécsi egyetem alapításának 650. jubileumára. Az alkotás a székesegyház északi oldala és a középkori egyetem közötti sétányon kapott helyet. A kompozíciót Udvardy György pécsi katolikus megyés püspök áldotta meg péntek délután, a csapadékos időjárás miatt esőhelyszínre áttett avatóünnepséget követően.

Udvardy György az ünnepségen a szobrot méltatva úgy fogalmazott: az alkotás középpontjában álló püspök és király alak megjeleníti a hivatást, a felelősséget, az emberhez méltó jövőért, a köz javáért végzett szolgálat felismerésének, felvállalásának szükségességét, és mindebben az együttműködés útját".   

A megyés püspök hangsúlyozta, hogy a hit kultúrát teremt, ami az ember növekedésének, megismerésének, illetve önmaga megismerésének az eszköze. Majd arról beszélt, hogy az emberiség történetében időről időre feltűnik az a "szűkös gondolkodás", hogy hit és tudomány szembeállítható. Udvardy György viszont úgy látja: szükséges a hit és a tudomány együttes szemlélése. A pécsi egyetem jubileuma is erre bátorít - fűzte hozzá.

Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora az eseményen méltatta a jubileumi év rendezvényeit, köztük a múlt nyáron Pécsett rendezett VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, a Nemzeti Agykutatási Program zárókonferenciáját, illetve az európai egyetemek rektorait tömörítő Magna Charta Observatory 29. évi kongresszusát.   

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az alapítás kapcsán a többi között arról beszélt: a mindenkori kormány feladata, hogy gondozza e fontos örökséget és Magyarország számára fenntartsa joggal kivívott szellemi pozícióját Európában. Egyúttal úgy fogalmazott, a harmadik évezred sikere az erős nemzetek Európájában rejlik a nemzeti kultúrák egybeolvasztása, elveszejtése helyett. Az eseményen a PTE és a Pécsi Egyházmegye együttműködési megállapodást írt alá, illetve átadták a felsőoktatási intézmény tíz új professzorának kinevezését.

Az egyetemalapítás jelentőségét és Kotormán Norbert szobrászművész kompozícióját Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester és Sijbolt Noorda, a Magna Charta Observatory vezetője méltatta az ünnepségen.   

Az egyetem tavaly szeptemberben írta ki a pályázatot "az egyetemalapítás eszmeiségének és az intézmény mai jelentőségének megfelelő, magas művészi színvonalat képviselő szoborkompozíció tervének és alkotójának kiválasztására".   

A jubileumi ünnepségek pénteki eseményeinek zárásaként ünnepi szentmisét tartottak a pécsi székesegyházban.  

2017-től szeptember elseje a magyar felsőoktatás napja. 2016. március 30-án az Országgyűlés a magyar felsőoktatás napjává, a pécsi egyetemalapítás emléknapjává nyilvánította szeptember 1-jét a pécsi egyetem - mint első magyar egyetem - alapításának 650. évfordulója alkalmából.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 493 806 megtekintés

Videó: 51 295 304 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351349

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh